Lükő Gábor emlékére
Játszunk el a gondolattal! Mi van akkor, ha ennek az öreg alföldi beretvatoknak az ékrovásos vonalai a mindenség rendjének szakrális és fizikai alapjait jelölik? Az általuk kirajzolódó közép, talán a mindenség közepe, a Teremtő és a teremtés helye is. Megidézi a világhegy kontúrját melynek csúcsa fölött ott lebeg. ott tör az égre három, vagy talán inkább egy –három részre oszló– növény, ami mintha tulipán lenne. Elszakad a hegy csúcsától, az égre tör, oda, ahol a beretvatok zárja alól valamiféle magvak, talán az ige fényjelei indulnak el, éppen négyes osztás szerint.
Ha eljutunk idáig, joggal vetődik föl a kérdés: mi indította eme hétköznapi kis tárgy alkotóját mindezek megmetszésére? Kérdésünkre egy Kallós Zoltán gyűjtésében talált kalotaszegi népdal adhat választ:
Arra kérem az én Jóistenemet
Gyógyítsa meg az én árva szívemet
Gyógyítsa meg csak még egyszer, ha lehet
Mert bújában nemsokára megreped
Fáj a szívem gyógyítani nem lehet
Akiért fáj elmondani nem lehet
Majd meggyógyít a koporsó deszkája
Mikor a föld zuhogva hullik rája…
Ha jobban megnézzük, bizony ott a szív is – mégpedig épp a világhegy alatt rejtőzik s fönn a zár, az ami itt és most magát a beretvatartót nyitja és zárja, a kép logikája szerint azonban akár a fellegajtót is, jaj, hát nem éppen koporsó alakúra sikeredett?
