A magyarság és a cigányság többszázéves együttélése számos szép és tanulságos példával szolgálhat a mai feszült helyzetben is. Újkígyóson, ahol Harangozó Imre néprajzkutató született, a gazdálkodó emberek megbecsülték a földeken dolgozó és más hasznos mesterségeket űző cigányokat. Ezeket a gyermekkori emlékeket és a Kárpát-medencei gyűjtőútjai során megismert történeteket idézi fel írásában.
A Felföld hegyektől védettebb ódon városait, Besztercebányát, Lőcsét, Körmöcbányát, Bártfát, Korponát, Késmárkot, illetve épen maradt várait, Bajmóc, Árva és Krasznahorka „büszke várát” látogatva érzékelhetjük, milyen is lehetett a török hadak által föl nem dúlt középkori településeink képe, elődeink élete e tájon.
Palóc Határkereszt (Fotó: Sebestyén Sándor István)
Kisebbségben élni mindennapi kihívás. Kitartás, türelem és erő kell hozzá s kell valamiféle morális emelkedettség is. Bár jómagam Békésben, a határ magyar oldalán születtem, mégis van személyes tapasztalatom a kisebbségi sors mindennapi mibenlétéről. Valami határozott belső késztetés, vagy inkább kényszer indított útnak, egészen fiatalon.
Lükő Gábor emlékére
Játszunk el a gondolattal! Mi van akkor, ha ennek az öreg alföldi beretvatoknak az ékrovásos vonalai a mindenség rendjének szakrális és fizikai alapjait jelölik? Az általuk kirajzolódó közép, talán a mindenség közepe, a Teremtő és a teremtés helye is. Megidézi a világhegy kontúrját melynek csúcsa fölött ott lebeg. ott tör az égre három, vagy talán inkább egy –három részre oszló– növény, ami mintha tulipán lenne. Elszakad a hegy csúcsától, az égre tör, oda, ahol a beretvatok zárja alól valamiféle magvak, talán az ige fényjelei indulnak el, éppen négyes osztás szerint.
Ha eljutunk idáig, joggal vetődik föl a kérdés: mi indította eme hétköznapi kis tárgy alkotóját mindezek megmetszésére? Kérdésünkre egy Kallós Zoltán gyűjtésében talált kalotaszegi népdal adhat választ:
"Ki el nem tudja mondani..."
Befejezés
Iskoláinkban gyakran hallhatjuk, hogy az első osztályosok két-három hónap alatt megtanulnak írni és olvasni. Az ötödik osztályosok ennyi és ennyi hét alatt micsoda nagy tudást tettek magukévá. Egyik tanár egyik, egy másik más módszerre esküszik. Pedagógiai kísérletközpontok dolgozzák ki a szerintük jobbnál jobb módszereket a tanításra és a nevelésre. Az anyagi tudás, a konkrét ismeret átadása ma virágkorát éli. Eddig soha sem akartak ennyi "életbevágóan fontos" ismeretet átadni a gyermekeknek. Egy hét éves iskolás naponta 6-7 órát ül az iskolapadban. NINCS MESE (vagy ha van a "gyermek szintjén" a napi tananyaghoz gyártott tanmese), tanulni kell!
"Idvez légy, te boldog Várad!"
Szent László városa, a Körösök vidékének szellemi és lelki központja Nagyvárad.
Felix, ave, Varadinum,
cius augens fama signum
resonat in secula![8]
A középkori Magyarország -mind lelki, mind pedig történeti, politikai értelemben véve- legjelentősebb alakja Szent László király. Személyében egyesül mindaz az eszmei érték, amelyet a magyarság magáénak vallhat, azonosulhat vele ugyanakkor fölmutathat a nem éppen barátságos Európában. Tetteiről, csodáiról, bölcsességéről népünk emlékezete legendákat őriz, arcának vonásait templomaink falfestményei, táblaképei örökítik meg. Csodás leányszabadításának históriája egyedülálló falképciklus megalkotását ihlette, melynek emlékei, bár jelentős részük elpusztult máig láthatók Kárpát-medence szerte.
"Messze, messze jár már híre a Tornyának"
A tornyai Mária-jelenésekről
Bálint Sándor[5] nagy művében a "Szögedi nemzet"-ben írja, hogy a múlt század utolsó éveiben, tehát épp száz esztendővel ezelőtt érdekes esemény hozta lázba a szegedi nagytáj hívő népét. A vidék egyik elzárt peremtelepülésén, a Csanád megyei Tornyán különös eset történt. Érdemes ismét felidéznünk ezt a mára már csaknem teljesen feledésbe merült esetet.
"A szomorú szívek megvigasztalója…"
A máriaradnai búcsújárásról
"Alsóvárosi szép rózsa, Szentségös Szűz Mária..."
Szeged-Alsóváros ősi kegyhelyéről.
Újkígyósi őseink, -eleven búcsújárásként a XX. századra már feledésbe merült- de hatásában, a népi lelkületben elevenen élő szakrális központja a Szeged-alsóvárosi kegyhely. Azon belül is a ferences atyák által őrzött "szögedi segítő" kegyképe. Nem véletlen ez a lelki kapcsolat, hiszen kígyós népének régi hazája a Szögedi Nagytáj, népe pedig, -ahogy Bálint Sándor professzor besorolta- a "szögedi nemzetbül való". Bizonyságul szolgálnak erre a régi összeírások, többek között az 1522-ből való tizedjegyzék és a török defterek. E forrásokban az Újkígyóst alapító családok nevének több mint kétharmad része szerepel.
"Nádi Boldogasszony, el ne hagyd népedet..."
A gyulai kegyhely viszontagságos évszázadairól.
A néhány éve elhunyt Soltész Mária néni, a KALÁSZ Újkígyóson is jól ismert vezetője mesélte el, hogy 1948-ban, Pintér László a Váradi Egyházmegye magyarországi részének püspöki helynöke kérdezte meg tőle, tud-e valahol az egyházmegye Magyarországhoz került területén olyan helyet, amit a nép különös tisztelettel övez. A vidék hagyományos lelki központja, Máriaradna ugyanis Romániához került, ugyanúgy, ahogy az egyházmegye székhelye, Nagyvárad is, ezekben az években pedig a határ gyakorlatilag átjárhatatlan volt. Mária néni a helynök úr kérését Bálint Sándor néprajzkutatóhoz továbbította, aki az ősi, de a feledés homályába burkolózó gyulai Nádi Boldogasszony kultuszát ajánlotta az egyházi elöljáróság figyelmébe. A Szűz Anya tiszteletének gyulai megnyilvánulását már Boldog Apor Vilmos, akkori gyulai plébános is szerette volna helyreállítani s szorgalmazta, hogy a belvárosi templomban kapjon helyet a Körös-vidék Nagyasszonya. A terv azonban csak az ő mártírhalála után, 1949-ben valósult meg, mikor Pintér helynök úr körlevélben jelentette be a gyulai Nádi Boldogasszony tiszteletének fölújítását.
Búcsú Újkígyóson
Már jó kéthete annak, hogy a kígyósi asszonyok befogták a kacsákat tömni. a szeptember nemcsak az ősz közeledtét, iskolakezdést, hanem a búcsú ünnepét is jelenti a kígyósi ember számára. Az utóbbi évtizedekben sütés-főzéssel, vásári forgataggal, céllövöldével, bolondkocsival, egyre silányodó bóvlik tömegével jelezte a "búcsú" a vényasszonyok nyarának kezdetét. Eredeti tartalma, egyházi, lelki töltete lassan feledésbe merült. A búcsúnak az itt fölsoroltak persze szükséges részei, de a lényeg nem mehet feledésbe, a járulékos elemek nem nyomhatják el a valódi tartalmat.
Szent Anna Asszony dicsérete!
Az Ókígyós-majori Szent Anna templom búcsúja
Hányattatásokkal teli évezred áll mögöttünk. Tatár, török, német, orosz hadigépek dúlták földünket. Sokszor a háborúságnál is több szenvedést okozott a hamis békesség, a láthatatlan ármánykodás. Vidékünk népe, földrajzi adottságainkból fakadóan, az álomdúló idők eljöttével a vizek és a sárrétek menedékében talált oltalomra. Nem csak testi védelmet adott a mocsár, a lélek is megnyugvást talált az ellenség számára megközelíthetetlen helyeken. Eleink hite a vízhez, a mocsárhoz valamiképpen a védelmező Boldogasszony képét kapcsolja. Szép példája ennek a gyulai Nádi Boldogasszony középkori tisztelete.
Az alföldi búcsújárásról általában
Újkígyósi őseink életében nagyon fontos szerepet játszott a búcsújárás. Az őző nyelv mellett ősi örökségként hozták magukkal eleink a radnajárás hagyományát a szegedi világból. A következő írásokban a nagy alföldi búcsújáróhelyek rövid bemutatására, történetük, vallástörténeti jelentőségük, néprajzi sajátosságaik vázlat szerű megrajzolására vállalkozunk. Tesszük ezt reménykedve abban, hogy a régieknek ez az üdvösség szerző hagyománya újjá éledhet!
"Dallal, mitől fölzengjen Magyarország…"
Nemzeti megújulást áhító búcsús gondolatok, két kerek évforduló kapcsán.
Társadalmunk erkölcsi, lelki állapotáról szóló, szomorúan reális, mégis mindenkit megdöbbentő adatok láttak napvilágot a közelmúltban. Az aggasztó tünetek az egész világot érintő válságról vallanak, arról hogy a magát kizárólagos értéknek hirdető anyag és haszonelvűség végveszélybe sodort mindent, amit a szó klasszikus értelmében emberi értéknek tekinthetünk. Különös küzdőpályája ennek a világméretű értékválságnak a mi térségünk Közép-Európa.
A csíksomlyói búcsújárásról és a kegyhely történetéről.
Megjelent: Kárpátia c. folyóirat 2003. júliusi (III/7.) számában, 39-44.old.
Piros pünkösd volt. Fent a Hegy felett
ott lobogtak a szent pünkösdi lángok.
Azóta mindig így látom népemet:
apraja-nagyja. -vállán súlyos kereszt-
járja a Jézushágót.
P. Papp Asztrik: A Jézushágón
(részlet) 1951.
1) Tévedések sorozata
Nézem a Kriza János Néprajzi Társaság internetes honlapján a közelmúltban közzétett néprajzi fotóarchívumot. Örülök a pompás adatbázisnak, a kolozsváriak szorgalmának. Az 1620 képből álló hargitai albumot búcsús képek nyitják. „Férfiak népviseletben”, ráklikkelek az első képre, melyet a katalógus szerint Kós Károly (Vélhetően dr. Kós Károly, (1919 - 1996) a romániai magyar néprajztudomány egyik legmarkánsabb személyisége, az építész-író-politikus Kós Károly fia) készített valamikor 1940 és ’44 között. Megpróbálom a képek készítésének helyét beazonosítani a kegyhelyen belül. Hol is van ez Somlyón? Nincs válasz! Ám a következő képek segítenek, nem Somlyó, a következő képen már rajta van a füzesmikolai kegytemplom. Összesen 19 képet találtam ebből a sorozatból.
Harangozó Imre néprajzkutató tanulmányai:Mi a Te könnyeid gyermekei vagyunk... Jézushágón "Dallal, mitől fölzengjen Magyarország..." Az alföldi búcsújárásról általában Szent Anna Asszony dicsérete! "Nádi Boldogasszony, el ne hagyd népedet..." "Alsóvárosi szép rózsa, Szentségös Szűz Mária..." "A szomorú szívek megvigasztalója..." "Messze, messze jár már híre a Tornyának" "Idvez légy, te boldog Várad!" "Ki el nem tudja mondani..." ×
|
