Kultúránk ősi világban gyökerezik...
Gligor Róbert László
A Csángóföldön és Gyergyó vidékén tartott előadásokat a magyarországi Harangozó Imre néprajzkutató, majd hazafele Nyárádszeredát is útba ejtette. Nemcsak a népművészetről és a népi tudásátadásról, hanem a csángók szakrális világáról is ízelítőt adott a hallgatóságnak.
Harangozó Imre előadása egy archaikus világképhez vezetett vissza
Az Anyáink párnákra, ingre mentik a szűkülő hazát című előadására közel félszázan voltak kíváncsiak, de az előadó szerint ez is két-háromszorosa annak, amivel Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen találkozott. Előadásában a magyar népművészetről és tágabb kincsvilágáról is beszélt, de beszámolt a csángók körében folytatott gyűjtéseiről is. „A magyar műveltség hatalmas kincs, és boldog vagyok, hogy nekem sokat megmutatott” – mondta a kutató.
A népművészet nem másol, hanem alkot
Ezt állítja Harangozó, amikor a magyar népművészetről beszél. A minta a hímzőasszonyok, botfaragó pásztorok lelkében van, ezért lesz egyedi és mindenki felismeri, hogy kitől származik és minden rajta levő jegy olvasható üzenetet hordoz. A népművészet egy nagyon régi műveltségben gyökerezik, és megvannak a maga törvényei. A tudásátadással kapcsolatban az a véleménye, hogy az ember tanítás nélkül is tanul: belenő környezete információvilágába, megérti annak rendjét. Igaz, hogy a többség nem érti a kódokat, de tovább viszi, ám aki megérti, abból fantasztikus újító lesz. „Az emberiség gondolkodása, műveltsége a környezetet, a teremtett világot modellezi. Amikor megszületünk, ezt még tudjuk hiszen minden azonosan működik, mint a gyermeki logika” – véli a néprajzkutató, aki szerint eltávolodtunk a természetes, ésszerű és logikus szellemi alapjainktól.
Lovon vagy csónakon a túlvilágra
Érdekes részleteket mesélt Harangozó Imre az évtizedek óta tartó csángóföldi kutatásairól, hangsúlyt fektetve a halotti kultuszra. Vizsgálódásai döbbenetes archaikus hitvilágra nyúlnak vissza: a csángók világképében a Föld egy sík terület, amelyet tenger vesz körül, ez pedig összenő az éggel. A halott csónakon, esetleg lovon jut át a másvilágra, ezért van benne az ősmagyar és középkori, néha pedig jelenkori szokásvilágunkban a lovas temetés és a csónak alakú fejfa. Érdekes bizonyítékokra is bukkant, hisz egy gyergyói faluban gyűjtött hímzésmintát egy halotti lepedőről, azon pedig ott a ló, akárcsak az egyik mondában, amely szerint a legény lovon menekül a halál elöl, s amikor elérik a tengert, a táltos ló csónakká változtatva menti meg gazdáját. A csángók halotti kultuszaiból is ízelítőt kapott a közönség: a szokások spirituális és mentális segítséget jelentenek, hogy mind a halott, mind a hátramaradottak a „helyükre kerüljenek”. Beszélt a tuva sámánok és a csángó siratóasszonyok döbbenetes hasonlóságú révületéről, de az Istennel való találkozás archiakus motívumairól, amelyek mai napig kultúránkban gyökereznek, és nem hagyhatta szó nélkül a csángók körében tapasztalt nyelv- és tudatvesztést sem.