Üdvözöljük az Ipolyi Arnold Népfőiskola Kulturális Egyesület honlapján!

Címlap

Mint tavasszal a föld, a fák, a rét…

Szubjektív emlékfüzér egy kényszerűen lelassult tavasz idején
– avagy népfőiskolai gondolatok a karanténból.

Nagyon régóta, egészen fiatal koromtól foglalkoztat az út, az utazás kérdése. Az, hogy elindulok valahonnan, vagyok valahol, s ez a valahol folytonosan változik az időben s egyszer csak megérkezek, ott leszek egy helyen, ahol addig nem voltam. Úgy hiszem – az ember számára – az út, az úton levés az egyetlen lehetőség arra, hogy magára találjon. Nem testi, nem fizikai, nem is pszichés önmagára, hanem arra lényegi létezésre, ami, vagy inkább, aki – önmaga eszenciája. Arra, aki mindenki mástól különbözik s mégis egy minden emberrel, akit „Isten a saját képére teremtett” (Jak3.9). Tulajdonképpen mindegy, hogy fizikailag honnan hová vezet ez az út, Csíksomlyó, India, Jeruzsálem, Máriaradna, Portugália vagy éppen Spanyolország tájain haladunk, még az sem baj, ha ki sem lépünk a lakásból. (Ez most különösen is időszerű!)

Mindnyájunknak megvan a saját utunk és lehetőségünk, hogy eljussunk valahonnan valahová. A lényeg, hogy valóban járjuk végig ezt az utat, ne próbáljunk rövidíteni, csalni, egyes szakaszokat kikerülni. Mert nem a célba érés a lényeg, hanem maga az út. „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn14.6)
A legnagyobb buktató, hogy foglyul ejt előtörténetünk, béklyót fonnak ránk saját emlékeink. Emberként – ismereteink szerint – mi vagyunk egyetlenek, akiket foglalkoztat a múlt s erre képességünk és kultúránk is van. Ha mindez uralma alá hajt, vége az utunknak, ám ha uralkodni tudunk rajta, ez lehet a legnagyobb és legfontosabb emberi erőforrásunk. Emlékeink tapasztalatot nyújtanak, közösséget vonnak, képessé tesznek folyamatok, jelenségek, emberek kiismerésére. A tudatosan használt emlékek tükrében önmagunkat látjuk, bűnöket, félelmeket, megbánásokat, önzéseket, szerelmeket, terveket, tévedéseket és vágyakat.
Ebben különös esztendőben, amikor a fizikai mozgás lehetőségei váratlanul beszűkültek, érdemes tudatosan elindulni saját emlékeink ösvényein. Az ezt az utat szegélyző fák, bokrok s minden, ami ott van, különösen is az útközbeni találkozások, emberek folyamatosan újuló, mégis állandó képet adnak. Látom ezt a képet s ebből ismerek magamra, pontosabban: ez a kép csak rám jellemző, olyan, mint az ujjlenyomat, egyedi, s éppen ez tesz önmagammá. Az útszéli kövek identitásunk sarokpontjai. Van valami állandó ebben a folyamatos változásban – ez éppen az „én”. Talán csak nekünk embereknek van meg ez a képességünk, amellyel járunk-kelünk az időben, és picit még lazíthatunk a jelen szűkös korlátain is. Igazi zarándoklat lehet ez is, maga a nagybetűs ÚT!

Csak emlék a világ. Jobb volna élni,
jobb magadat merészen felcserélni,
elhagyva élted rég megunt körét.
De hű a szív, a régit kezdi újra,
jobb volna élni, máskép, megújulva,
mint tavasszal a föld, a fák, a rét…

KALLOSSAL 1993
És föltárult az emlékek ajtaja, Zoli bácsi kezében ott a kulcs…

1993 húsvétján, kedves mesterem és atyai jóbarátom Kallós Zoli bácsi megmutatta a diktatúra évtizedeiben jogtalanul elvett s akkor frissen visszakapott válaszúti Kallós-kúriát.

Az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola Kulturális Egyesület nevében szeretettel köszönöm meg mindazok írását, akik felhívásunkra elküldték rövid megemlékezésüket! De ezen túl, méginkább megköszönöm azt a sok-sok baráti gesztust, együttműködést, szeretetet, amit eddigi munkánkhoz hozzátettetek s itt, az emlékekben tükrében mindez most is szinte kézzel foghatóvá, tapinhatóvá vált!

Említsük meg mindnyájótokat név szerint is:
Bauer Barbara, Bozzay Klári Sári, Brezina Édua, Bujdosó Erika, Czutor Veronika, Csige Ildikó, Csikós Klára, Fekete Andrea, Hoblyák Júlia, Katona Annamária, Lakatos Viktória, Lénárdné Kedves Klára, Miklós Kornélia, Nagy Annamária, Nagy Edina, Pap Zsuzsa, Szecskó Adrienn.

A remény szavaival köszönök mindent, bízva benne, hogy az elzártság ideje hamarosan elmúlik s újra, személyesen is találkozhatunk!

Belefáradtam, mégis újra kezdem,
Teremteni valamit, ami nem volt sehol,
Kínt és fájdalmat kell most széppé tennem,
Valahol bent, ahol a szív dobol.

Ritmust ad, tempót, s ez az én reményem,
Hogy, a tövis, ami most éppen szívemig hatol,
E tövis lehet holnap az egyetlen erényem,
S másoknak remény, hogy jön jobb is, valahol, valamikor…

Harangozó Imre

Bővebben

Méry János: Ezeréves archaikus imádságsorok a magyar himnuszban

Méry JánosKi ne ismerné a Duna TV népszerű Hagyaték című sorozatát, melynek készítői a magyar kulturális örökség átörökítésén munkálkodnak. „Leporolják a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk eredeti fényességükben ragyogjanak” – írja a műsor ajánlója.
Ebben a műsorban gyakran feltűnik Harangozó Imre, aki Archaikus népi imádságaink képi világa címmel tartott előadást Somorján, melyet az előadás napján átszerkesztett, a másnapi, himnusztörvény elleni tiltakozás okán. Az archaikus népi imádság formálisan a legfiatalabb ága a magyar népköltészetnek, hiszen a Tudományos Akadémia csak 1970 körül fogadta el, mint népköltészeti ágat. Ilyen szövegeket régóta ismerünk, hiszen például a több mint 800 éves Ómagyar Mária-siralom is egy archaikus imádság.
Ezt a témát Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas magyar néprajztudós, folklorista, Erdélyi János unokája kutatta a 20. században. Egy akadémiai előadáson meghatározta a műfajt, ezután, és ennek hatására pedig több mint 200 ezer ilyen archaikus imát gyűjtöttek össze a Kárpát-hazában.

Vegye el, mett kend megtartsza…

Az 1938-as Eucharistikus Világkongresszus moldvai emlékéről.

Gedó László beszélgetése Harangozó Imrével.

Egykori hittantan tanáromat Hangozó Imrét a Vigilia 2008/5-ös számában így mutatja be a vele riportot készítő Miklya Luzsányi Mónika: „Az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola alapítója, avatott magyarságkutató, aki több mint huszonöt éve járja Erdély kies tájait, s a kalászszedegetők kitartásával gyűjtögeti össze mindazt, ami a népi szakralitásból ránk maradt. Szíve közepe Moldva, ott is a csángók, akik közül sokaknak nem csak imádságai, énekei, hanem gondolkodásmódja s világlátása is tükrözi azt az archaikus rendet, amelyben a magyarság hosszú évszázadokon keresztül élt.”
Amikor bemutatta nekünk az Ipolyi Arnold Népfőiskola újkígyósi székházában látható gyűjteményét, a moldvai szobában érdekes történetet hallhatunk egy kicsi, egyszerű fali feszültről. Ez a kereszt, felirata szerint az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevői számára kibocsátott emléktárgy. Most, amikor hazánk és fővárosunk a 2020-as 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készül, úgy gondolom érdemes és tanulságos lehet felidéznünk ennek az egyszerű kis keresztnek az útját Budapesttől a moldvai csángómagyar falun Trunkon át egészen Újkígyósig. Arra kértem tehát Harangozó Imrét, üljünk le beszélgetni!

Harangozo Imre es Gedó László

Réger Wanda: Az idő szíve járása…

Harangozó Imre előadása a Csabagyöngye Kulturális Központban.

Reger Wanda2019. június 22-én, szombaton két napos népzenei továbbképzést szerveztek a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központban, a Csoóri Sándor Alap támogatásával. Az első előadó az ismert néprajzkutató, Harangozó Imre volt. „Gyűjtöttek, gyűjtöttek a magyarok kincset…” címmel, közel négy évtizedes – személyes gyűjtőélményei háttérfényénél villantotta fel hangszeres népzenénk történeti és táji tagozódását, belső logikáját, elsősorban a nagy elődök, Karácsony Sándor és Lükő Gábor, a közösségi lélek sajátosságaiból kiinduló szemléletét alkalmazva. Hallgatóságát végig kísérte azon az úton, hogy hogyan is vált a magyar pásztorok és parasztemberek sokak által lenézett, táltoscsikó módjára, szemétdombon tengődő zenei hagyományából Bartók, Kodály és Lajtha László révén az egyetemes emberi műveltség elengedhetetlen csúcsteljesítménye, vagy hogy hogyan és miért is került a magyar táncházmozgalom tanítási módszere az UNESCO szellemi örökségének listájára.

 

Mestereink mondták rólunk:

Erdelyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna, Kossuth-díjas néprajztudós, a Nemzet Művésze (Budapest):

Részt vettem az Ipolyi Arnold Népfőiskola néhány konferenciáján, pl. az 1992. októberi nagysikerű rendezvényén, amelyen neves néprajzkutatók is, például Domokos Mária és Lükő Gábor is jelen volt. Közvetlenül gyűjthetünk a nagyszámban meghívott moldvai énekesektől. Időközben Harangozó Imre Szigeti Antal plébános úrral létrehozta az Ipolyi Arnold Népfőiskolát, amely egyrészt jelentős hatású szellemi műhely, másrészt néprajzi tevékenységük intézményi háttérbázisa is. A névadónak megfelelően szolgálta és szolgálja a népismeret- közművelődés ügyét. A 2010 nyarán teljessé vált kiállításaikkal, annak tartalmi, esztétikai igényességével méltán szereztek hírnevet Újkígyósnak, fémjelezve az alapítók törekvéseit, az ilyen típusú finn mintára elterjedt szellemi műhely létjogosultságát.

Halasz Peter

Halász Péter, néprajzkutató, nyugalmazott főtanácsos (Gyimesközéplok):

Az 1980-as évek derekán, a puhulóban lévő, de még mindig igen rágós diktatúra idején a Debreceni Tanítóképző Főiskola diákjai meghívtak, hogy beszéljek nekik a moldvai csángókról, akik nemcsak a hagyományos magyar művelődés legarchaikusabb rétegeinek őrzői, hanem egyben a külhoni magyar népcsoportok legkíméletlenebbül elnyomottjai is. Mindenképpen méltók tehát arra, hogy a magyar ifjúság leendő nevelői tudjanak róluk, megismerjék sorsukat. Velem jött Budai Ilona, a Népművészet – akkor még – Ifjú Mestere, hogy száraz és unalmas előadásomat csodálatos énekszavával színesítse. A találkozót a főiskola kollégiumnak egyik serény és tettrekész diákja, bizonyos Harangozó Imre szervezte, akinek aztán komoly dorgálásban volt része, amiért a KISZ tagdíjakból „finanszírozott” összejövetelen „klerikális hangok” is elhangzottak – Ilona ugyanis néhány Csángóföldről való Mária-énekkel gazdagította a műsort. Ilyen körülmények között ismertem meg Harangozó Imrét, s az ismeretségből később kölcsönös megbecsülésen alapuló fegyvertársi barátság lett: sok közös kezdeményezésben vettünk részt, s ha össze kellett vetnünk a vállunkat, mindig számíthattunk egymásra.

Szecskó Adrienn

Szecsko Adrienn

Szecskó Adrienn, nyelvtanár (Párizs)

Első éves egyetemistaként, 1996-ban jártam előszőr Újkígyóson, az Ipolyi Arnold Népfőiskola rendezvényén. Már a kezdetektől mély benyomást tettek rám ezek az alkalmak, így nem tartott vissza azt sem, hogy Debrecenből nem volt egyszerű Újkígyósra eljutni. Számos magával ragadó programon vettem részt. Itt kiemelnék egyet, ami ma is élénken él az emlékeimben. 1999-ben a népfőiskola az erdélyi Téka Alapítvánnyal konferenciát szervezett Szamosújváron a moldvai csángókról. Az indulás előtti éjszakán az alapítvány házában aludtam többekkel együtt, és abban a felejthetetlen élményben lett részem, hogy Domokos
Máriával, Domokos Pál Péter leányával beszélgethettem órákon át.

Ancsin László

Ancsin Laci

Ancsin László, villamosmérnök (Budapest - Újkígyós):

Az Ipolyi Arnold Népfőiskola szervezésében több egymást követő évben is eljutottam Erdélybe. Mind a mai napig szívesen emlékszem vissza az ott töltött napokra, az ott megismert emberek szívből jövő vendégszeretetére, a táncházi esték vidámságára és a meggypálinkára. Jó barátokkal utazni öröm, így már az út is mindig jó hangulatú volt. Megtapasztaltuk a közösség megtartó erejét, Erdély falusi magyarjainak őszinte vendégszeretetét, –azt az alapigazságot, hogy a sokszor szerény körülmények között élő emberek– milyen nyitott szívvel, őszinte emberi szeretettel is fogadják a hozzájuk érkezőket. Jó példa volt erre az egyik alkalom, amikor lerobbant a buszunk, és néhány ember a legnagyobb természetességgel és önzetlenséggel segített megszervezni elszállásolásunkat s lehetővé tenni utunk folytatását...

Csige Ildikó

Csige Ildiko

Csige Ildikó, népdalénekes, tanár (Manchester – Debrecen):

Az Ipolyi Arnold Népfőiskola születésekor, a ’90-es évek elején-közepén, majd a 2000-es évek közepén volt szerencsém bekapcsolódni az Újkígyóson folyó, akkor és a mai napig hiánypótló munkába. Harangozó Imre töretlen hite és lendülete, a közízlést is formáló tevékenysége pótolhatatlan. Tanácsaival sokat segített saját életutam kibontakoztatásában, legyen szó akár szakmai, akár magánéleti meglátásokról. Imre emberszeretete minden kimondott és leírt szavából tükröződik. Optimizmusával és humorával ötvözve mindenkihez megtalálja az utat, legyen az illető bármelyik nem vagy korosztály képviselője. Köszönettel és hálával tartozom minden lehetőségért, mely Újkígyóson, a Népfőiskola és Imre által számomra adatott. Az Ipolyi Arnold Népfőiskola további munkájához sok sikert, jó egészséget és kifogyhatatlan ötletet kívánok!

Garamvölgyi-Dankó Erika

Garamvolgyi Danko Erika

Garamvölgyi-Dankó Erika, hidrogeológus mérnök (Szolnok – Újkígyós):

Az Ipolyi Arnold Népfőiskola táborainak, erdélyi kirándulásainak az emlékei még ma is mosoly csal az arcomra. Bakfis koromban talán csak egy izgalmas kirándulásnak indult, a jó barátaimmal eltöltünk néhány napot, szép helyen, szeretetteljes vendéglátással. Ez valóban így is volt. Nem fogom elfelejteni soha azokat a nagy nevetéseket, az esti ücsörgős, pálinkázós beszélgetéseket, a táncházakat. Felnőttként láttam be, hogy ennél sokkal többet kaptunk. Láthattuk a szórványban élő magyarok mindennapi életét. Egy életre szóló szemléletet kaptunk, hogy valójában mik is az emberi értékek! Az újaink során megismert emberek jóakaratúak és önzetlenek voltak. Nem azért panaszkodnak, hogy mijük nincs, hanem hálát adtak, azért amijük van. Találkozhattunk Kallós Zoltánnal, akiről még akkor nem sokat tudtam, és mára már büszke vagyok, hogy fogadott minket és beszélgetett velünk. Talán így tudnám összefoglalni az érzéseimet...

Dr. Hekman Tibor

Hekman Tibor

Dr. Hekman Tibor, jogász, okleveles általános iskolai tanító (Ercsi):

Újkígyósra mindig hazataláltam és időtől függetlenül hazatalálok. Állítom, hogy a Harangozó Imre barátom által küzdelmes módon alapított és működtetett Ipolyi Arnold Népfőiskola a magyarság erős helye. Ahol pedig magyar szellemiség van, ott lehet újragondolni és újraalapítani édes hazánkat. Imre, ha kell, megyek…

Kanalas Éva

Kanalas eva

Kanalas Éva, énekművész, gyűjtő, hangkutató (Budapest):

Amikor Harangozó Imre és Szigeti Antal plébános úr 1992-ben meghívta a csángókat az Ipolyi Arnold Népfőiskolára, milyen szépen énekeltünk! Emlékszem egy jó akusztikájú nagy teremben voltunk az ókígyósi Wenckheim kastélyban. Akkor jött be Erdélyi Zsuzsa néni éppen, amikor daltanítás volt. Itt találkoztam először vele, aki később megmutatta nekem az archaikus magyar hagyomány gyökerét. Azt mondta, a világi énekeket ráérünk később is énekelni és megkérte László Istvánné Lackó György Katalint, hogy énekeljen halotti énekeket és imádkozzon. Földbe gyökeredzett a lábam. A hangtól és lélektől, ami akkor ott megszólalt és a nyelvtől is, amikor Harangozó Imre szabófalvi gyűjtéséből hangfelvételről először hallottam sziszegős csángó nyelvjárást könnyeztem. Lükő Gáborral is itt találkoztam. Akkor, azon a népfőiskolai rendezvényen erősödött meg bennem a már korábban is érzet elhívás, ami mára élethivatásommá lett. Ott a kígyósi puszta szélén, a kastélyban...

Kocsis Csaba

Kocsis Csaba

Kocsis Csaba, író, fotográfus, énekmondó (Berettyóújfalu):

2004-ben augusztus 20-án az Ipolyi Arnold Népfőiskola meghívása kapcsán én tartottam az ünnepi beszédet Újkígyóson. Nem hiszek a véletlenekben. Azóta járok rendszeresen templomba. A jó Isten akarta, hogy akkor egy útkeresésében bizonytalan embert helyes irányba tereljen, hogy igaz emberekkel találkozzak. Akkor mondtam ezt is, azon a meleg vagy inkább forró délelőtt a községháza előtt: „A magyarság vállalásának, otthonkeresésének itthon is találunk szép példáit. Én most gazdagabb lettem eggyel. Eddig csak Újirázról tudtam, arról a bihari településről, hogy a semmiből nőtt ki. A falut 1912-ben „100 írástudó katolikus dohánykertész és földműves ülte meg.” És felkaptam a fejem, mikor hallottam, hogy 1814-ben Újkígyóst is gányók alapították. A dohányosokról tíz évvel ezelőtt hallottam, mikor Sinka István bihari emlékeit kutattam, mert a neves költő, Sinka – leírása szerint – Kisrábén telelt, ahol kiürült dohánypajta és szalmakazlak várták. Arca barna, kalapja, csizmája, dakuja (ködmönszerű kabátja), nadrágja fekete, ezért nevezték el a gányó lányok „fekete bojtárnak”. Azt, hogy gányónak hívták a dohányosokat, nem hallotta senki, akivel Nagyrábén beszéltem. Ha használták is ezen a vidéken ezt a kifejezést, kihullott az emlékezet rostáján. (...) Dolgos, nehéz sorsú emberek voltak a gányók, akik Isten segítségével a semmiből mégis maradandót tudtak teremteni. Tisztelték a földet, keményen dolgoztak, templomot emeltek, mi ez, ha nem a Szent Istváni-álmok továbbélése...

Nagy Edina

Nagy Edina

Nagy Edina, gyógypedagógus, matematika - ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár (Alsózsolca):

Az Ipolyi Arnold Népfőiskola nekem mindig olyan volt, mintha hazamennék. Egyetemistaként sokszor spóroltam az utazásra a heti konyhapénzből és ünnepnek számított, ha pár óra zötykölődés után leszálltam az újkígyósi buszról, mert tudtam, hogy nemsokára barátok közt leszek és jó programokkal, emlékezetes beszélgetésekkel, együtt gondolkodással, énekléssel teli lelkileg – szellemileg feltöltő órák várnak rám. Eszembe jutnak a táborok, ahol olyan helyekre jutottam el és olyan emberekkel ismerkedtem meg, akikre a mai napig tisztelettel és barátsággal tekintek. Még a szerelem is ott ért utol először 16 éves csitriként. Egyszóval: a Népfőiskolával olyan helyet teremtettetek, ahol jó lenni, és ami mindig hiányt hagyott bennem, ha eljöttem...

 

Zsótér Zita

Zsoter Zita

Zsótér Zita, fejlesztőpedagógus, szociális szakember (Budapest – Újkígyós):

Valamikor hosszú évekkel ezelőtt szemtanúja lehettem, annak az előkészületnek, amely által létrejött az Ipolyi Arnold Népfőiskola. Akkor még nem értettem meg pontosan, milyen értelmet nyer az a munka, amin az alkotók, közöttük édesapám annyit fáradoztak. Hosszú idő eltelte után, számomra mára már világosan látható, hogy ez a kezdeményezés egy páratlan szellemű műhellyé, alkotóházzá nőtte ki magát azok által, akik hittek és hisznek benne, akik táplálták, és azok részére, akik erőt merítenek belőle. Mindig jó visszatérni az emlékekhez, legyen az miénk vagy a közösségé. Az emlékeket össze kell gyűjteni, őrizni kell, ezért bízom benne, hogy mindig lesz, aki ezt így gondolja...