Évekkel ezelőtt a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Intézetben (a KRE-TFK székhelyen kívüli képzése), amikor még a tantárgystruktúrában az oktatott tárgyak között szerepelt a néprajz, egy adott ponton a régi iskola hangulatát, a kántortanítók szerepkörét szerettem volna illusztrálni a diákoknak. Nem volt mindig lehetőség honismereti táborokat, tanulmányutakat szervezni a diákoknak, ezért mi sem volt kézenfekvőbb, mint a jól ismert Duna TV-s Hagyaték c. sorozatból megtalálni a Palatáblától a Nobel-díjig - A régi magyar iskola épp ideillő részét. Ekkor figyeltem fel Harangozó Imre nevére. A Karácsony Sándor-i keresztyén pedagógia szemlélete emberközelből tükröződött vissza szavaiból. Később pedig, 2018-ban, a „Hegyet hágék, lőtőt lépék...” a szakrális néprajzban iskolateremtő tudosok emlékére szervezett nemzetközi konferencián személyesen is találkozhattam vele, ahol mindketten előadtunk.  Ugyanolyan hévvel és beleéléssel adta elő az újkígyósi analógiás gyógyító mágia szöveges emlékeit, mint ahogy a képernyőn  a régi kántortanítók emberségéről beszélt. A pandémia alatt pedig  egy valamikori gyűjtés alkalmával kimaradt pókai (ahol jelenleg élek) adat miatt fonódott tovább ismeretségi szálunk. Mint kiderült, a közös kapcsolathálónk sokkal sűrűbb, mint sem gondoltuk volna.

 A hálózatok tudománya előre tudja jósolni a járvány sebességét, haladási irányát, az eredményt viszont bőrünkön éreztük/érezzük. Az elszigeteltség, az izoláció már-már kezd megszokott viselkedésünkké válni, annyira bőrünk alá bújt, hogy szinte vissza se vágyunk a közösségbe. Ennek egyetlen ellenszere az emberség, a közösségépítés, a közös kultúránkra való emlékezés, emlékeztetés. Ez ugyanúgy működik a jelenkori digitális és írott kultúrában, mint a régmúlt, jelekben, szimbólumokban beszélő társadalmakban. Harangozó Imre jó úton van, mert ezen kultúrák nyelvét szakszerűen beszéli és hűen őrzi, sőt kérdez is, s ahogy a gyergyóalfalvi nagyanyám mindig mondta: ‒ Kérdő útját nem veszti! – Nem tévedhetünk el!

                                                            

 Én imádkoztam Bálint Anna pókai lakos a gyermekeimért, akik idegenben vannak, s magamért:

 

Édes jó Istenem!

Köszönöm, hogy velem voltál az elmúlt napnak óráiban.

Köszönöm, hogy megsegítettél,

hogy el tudtam végezni földi munkámat.

Megőriztél a sátánnak hatalmától, kísértéseitől.

Mindezekért áldva, dicsőítve és felmagasztalva legyen

dicsőséges szent és sérthetetlen Neved.

Könyörgök, hogy ha vétettem,

bocsátsad meg bűneimet, ne írjad be a Te könyvedbe.

Töröljed el azokat az Úr Jézus szent érdeméért!

Könyörgök tehozzád,

légy velem a sötét éjszakában, és küld el angyalaidat!

Őrizz meg minden gonosztól, sátán hatalmától, kísértéseitől.

S könyörgök tehozzád,

hogy őrizd meg drága gyermekeimet ott, ahol vannak!

A Te angyalaidat küldd el,

adjál nekik és nekem is csendes, jó éjszakát

az Úr Jézus szent érdeméért.

 

Ámen.

 

Bálint Jenőné Makkai Anna szül.: 1924. Póka, Maros m.

Gyűjtötte és lejegyezte Harangozó Imre 1991. május 3.

 

Kora tavasz a pókakersztúri temetőben (Kicsi Noémi felvétele 2021.)