Több mint ötven éve kíséri figyelemmel a moldvai csángók sorsát, életét, szokásvilágát. Legutóbb megjelent kötetében a csángók párválasztását, szerelmi életét mutatja be. Bár a terepmunkában már akadályozza egészségi állapota, még számos feldolgozatlan kutatási anyag hever a jegyzetei között. Halász Péter magyarországi születésű néprajzkutatót gyimesközéploki otthonában kerestük fel.
Magyarországiként Gyimesben telepedett le, mégis moldvai néprajzi témákkal foglalkozik leginkább. Hogyan alakult ki ez? Nem fordult a kutatói figyelme a Gyimesek felé az ideköltözéssel?
Az Ipolyi Arnold Népfőiskola gyakori vendége, kedves szellemi és szakmai munkatársunk és barátunk volt Ferencz Éva Magyar Örökség-díjjal kitüntetett ének és színművész. 2013 őszén fájdalmasan ért a hosszas szenvedése végére pontot tévő, mégis váratlan halálhíre. Az Egyesületünk munkájában szinte a kezdetektől részt vevő, a Magyar Kultúra Lovagja, Magyar Örökség-díjjal és a Tinódi-lanttal is kitüntetett barátunk gyergyószárhegyi székely család gyermekeként Szolnokon látta meg a napvilágot.
Daczó Árpád Lukács erdélyi ferences szerzetessel.
Szigeti Antal, római katolikus plébános, kiérdemesült esperes közel három évtizedig szolgálta Újkígyóst. Ez idő alatt megújult a helyi templom, és a plébánia is. Az ő kezdeményezésére épült fel a Szent Erzsébet Szeretetotthon, támogatásával jött létre az Ipolyi Arnold Népfőiskola. Irányításával a felújított békéscsabai templom társszékesegyházi címet kapott, ahol szintén neki köszönhetően évente több hangversenyre is sor kerül. Hírportálunk Szigeti Antal atyát választotta a hét emberének.
Ft. Szigeti Antal kanonok, Újkígyós díszpolgára
Alapító tagunk
Zsótér József
(1927 – 2003)
állattenyésztő szakmérnök,
helytörténeti kutató
|
Ha a kígyósi pusztán arcunkba csap a koraőszi szél és orrunkba hozza azt a felejthetetlen fanyar mocsárszagot, amit csak az itteni laponyagok képesek kibocsátani, különös érzés keríthet minket, a két Kígyós szülötteit hatalmába, az otthonlét megfoghatatlan, mégis megnyugtató érzése. Az érzés pontosabb meghatározásához csak akkor juthatunk közelebb, ha Juli pusztán, az őszelejei napsütésben, nagyon halkan, valahol az apró felszíni zajok és a mindent betöltő mélységes csönd mögött, meghalljuk az újkígyósi harang szavát, amint az esti Úrangyalát kondítja. |
|
Zsótér József érettségi képe |
Erdélyi Zsuzsanna, Kossuth-díjas néprajztudós, a Nemzet Művésze (Budapest):
Részt vettem az Ipolyi Arnold Népfőiskola néhány konferenciáján, pl. az 1992. októberi nagysikerű rendezvényén, amelyen neves néprajzkutatók is, például Domokos Mária és Lükő Gábor is jelen volt. Közvetlenül gyűjthetünk a nagyszámban meghívott moldvai énekesektől. Időközben Harangozó Imre Szigeti Antal plébános úrral létrehozta az Ipolyi Arnold Népfőiskolát, amely egyrészt jelentős hatású szellemi műhely, másrészt néprajzi tevékenységük intézményi háttérbázisa is. A névadónak megfelelően szolgálta és szolgálja a népismeret- közművelődés ügyét. A 2010 nyarán teljessé vált kiállításaikkal, annak tartalmi, esztétikai igényességével méltán szereztek hírnevet Újkígyósnak, fémjelezve az alapítók törekvéseit, az ilyen típusú finn mintára elterjedt szellemi műhely létjogosultságát.
Halász Péter, néprajzkutató, nyugalmazott főtanácsos (Gyimesközéplok):
Az 1980-as évek derekán, a puhulóban lévő, de még mindig igen rágós diktatúra idején a Debreceni Tanítóképző Főiskola diákjai meghívtak, hogy beszéljek nekik a moldvai csángókról, akik nemcsak a hagyományos magyar művelődés legarchaikusabb rétegeinek őrzői, hanem egyben a külhoni magyar népcsoportok legkíméletlenebbül elnyomottjai is. Mindenképpen méltók tehát arra, hogy a magyar ifjúság leendő nevelői tudjanak róluk, megismerjék sorsukat. Velem jött Budai Ilona, a Népművészet – akkor még – Ifjú Mestere, hogy száraz és unalmas előadásomat csodálatos énekszavával színesítse. A találkozót a főiskola kollégiumnak egyik serény és tettrekész diákja, bizonyos Harangozó Imre szervezte, akinek aztán komoly dorgálásban volt része, amiért a KISZ tagdíjakból „finanszírozott” összejövetelen „klerikális hangok” is elhangzottak – Ilona ugyanis néhány Csángóföldről való Mária-énekkel gazdagította a műsort. Ilyen körülmények között ismertem meg Harangozó Imrét, s az ismeretségből később kölcsönös megbecsülésen alapuló fegyvertársi barátság lett: sok közös kezdeményezésben vettünk részt, s ha össze kellett vetnünk a vállunkat, mindig számíthattunk egymásra.
Száz éve született Lükő Gábor
Harangozó Imre írása
A nyolcvanas évek végén, a „létező szocializmus” utolsó éveit élő Magyarországán, elindultam, hogy a pesti betonrengetegben megkeressek egy szép nevű utcát, az Aranyvirág sétányt, s ott is a 7-es számú ház 3-as lépcsőbejáróját. Barátaim szerint, akik ezt az első találkozást előkészítették, itt, egy egészen pici lakásban él Lükő Gábor, a Magyar lélek formái című, 1942-ben megjelent könyv rég halottnak hitt szerzője. Ekkor már túl voltam jó néhány moldvai úton. Az ajándékozás szándékával hátizsákomba gyömöszölt szép szabolcsi almákat cipelve egy visszafojthatatlan érzés suhant át rajtam: Istenem, hová is űzetett a Magyar Lélek, alföldi pásztorszállások rejtekébe, fűvel benőtt mezőségi porták nyári konyhájába, a moldvai katolikus falvak utolsó magyarul tudó öregjeinek halkuló szavába, no meg ide, a pesti betonrengetegbe, ahol talán a legidegenebb helyen van. Zarándoklat volt ez a javából, zarándoklat a törhetetlen törzsű, sok vihart látott, de le sohasem győzetett magányos cédrus-hoz, Lükő Gáborhoz. Közelgő századik születésnapja kapcsán újraolvasott levelei között kezembe akadt Gábor bácsi gyászjelentése. Nem tudok igazán hálát adni az Istennek, hogy élete utolsó, nem egészen másfél évtizedében ismerhettem őt, mi több, bizalmával és szeretetével tisztelet meg. Ezt az emberi értékekben nagyon sokat adó időszakot zárta le ez a kis fekete keretes papír: „Fájdalommal, de az Úr Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Dr. Lükő Gábor, Kossuth- és Bethlen Gábor díjas néprajzkutató 2001. április 21-én, életének 92. évében befejezte küldetését és hazatért megváltójához.” Ám aki igazán ismerte Gábor bácsit tudhatja, a halál igazán semmiség volt szára! Hite, hitünk szerint csupán a szomszéd szobába lépett át. Számára mindig az élet volt a fontos, az Élet Istentől rendelt örök folyamában pedig halálunk csupán egy a tér és idő metszéspontjában lezajló, említésre is alig érdemes esemény. Az idő megmutatta, a száz évvel ezelőtt született Lükő Gábor ugyanaz maradt, aki volt, a negyedszázaddal saját kora előtt járó tudós, a szerethető módon esendő, mégis mindig egyenes, jellemes, keményen őszinte ember.
A nemzet emlékeinek hűséges őrzője
Az utóbbi években, az Ipolyi Arnold Népfőiskola működésének kapcsán többen megkérdezték már, ki is volt egyesületünk névadója, miért választottuk éppen őt, mi az amit illik tudni róla. Szükségesnek érezzük tehát, hogy röviden fölvillantsuk e jeles férfiú gazdag életútját, és páratlanul értékes munkásságát. Érdekes s a magyar kultúrtörténet szempontjából sorsdöntő a kor is, amelyben élt és dolgozott. Művei alapján hajlamosak vagyunk rá, hogy Ipolyi alakját a XIX. század második feléhez kössük, pedig egy évben született Petőfivel. S bátran mondhatjuk, hogy a Petőfi, Arany, Gyulay Pál nevével jelzett generációnak fontos, a művészettörténet és néprajztudomány szempontjából nézve talán legfontosabb alakja. Ipolyi Stummer Arnold a jeles néprajzkutató, történész, művészettörténész és műgyűjtő 1823-ban Ipolykeszin született. Nemzeti elkötelezettségét jelezve, előbb csak tudományos munkáinak jegyzésénél, később a polgári életben is csak nemesi előnevét, az Ipolyit használta. Bölcseleti és teológiai tanulmányait Pozsonyban, Nagyszombatban, Bécsben és Esztergomban végezte. 1847-ben pappá szentelték. Pár évig főúri családoknál volt nevelő. 1851-től zohori plébános, 1860-ban Törökszentmiklósra helyezték. 1863-tól egri kanonok, 1869-től a Központi Papnevelő Intézet rektora Pesten. 1872-től besztercebányai, majd 1886-tól sajnos rövid ideig nagyváradi püspök. A Magyar Tudományos Akadémiának 1858-tól levelező, 1870-től pedig rendes tagja. 1867-től a tagja a Kisfaludy Társaságnak is. A Magyar Történelmi Társulat egyik megalapítója és 1867-ig alelnöke, 1878-tól elnöke. 1876-1886-ban az Országos Közoktatási Tanács, 1880-85-ben az Országos Magyar Képzőművészeti Társaság elnöke. Legismertebb, folklorisztikánkat megalapító műve a Magyar mythológia (Pest, 1854), melyben a magyar népköltészet és hiedelemvilág adataiból a magyar ősvallás rekonstruálására vállalkozott.