Ancsin László, villamosmérnök (Budapest - Újkígyós):
Az Ipolyi Arnold Népfőiskola szervezésében több egymást követő évben is eljutottam Erdélybe. Mind a mai napig szívesen emlékszem vissza az ott töltött napokra, az ott megismert emberek szívből jövő vendégszeretetére, a táncházi esték vidámságára és a meggypálinkára. Jó barátokkal utazni öröm, így már az út is mindig jó hangulatú volt. Megtapasztaltuk a közösség megtartó erejét, Erdély falusi magyarjainak őszinte vendégszeretetét, –azt az alapigazságot, hogy a sokszor szerény körülmények között élő emberek– milyen nyitott szívvel, őszinte emberi szeretettel is fogadják a hozzájuk érkezőket. Jó példa volt erre az egyik alkalom, amikor lerobbant a buszunk, és néhány ember a legnagyobb természetességgel és önzetlenséggel segített megszervezni elszállásolásunkat s lehetővé tenni utunk folytatását...
Csige Ildikó, népdalénekes, tanár (Manchester – Debrecen):
Az Ipolyi Arnold Népfőiskola születésekor, a ’90-es évek elején-közepén, majd a 2000-es évek közepén volt szerencsém bekapcsolódni az Újkígyóson folyó, akkor és a mai napig hiánypótló munkába. Harangozó Imre töretlen hite és lendülete, a közízlést is formáló tevékenysége pótolhatatlan. Tanácsaival sokat segített saját életutam kibontakoztatásában, legyen szó akár szakmai, akár magánéleti meglátásokról. Imre emberszeretete minden kimondott és leírt szavából tükröződik. Optimizmusával és humorával ötvözve mindenkihez megtalálja az utat, legyen az illető bármelyik nem vagy korosztály képviselője. Köszönettel és hálával tartozom minden lehetőségért, mely Újkígyóson, a Népfőiskola és Imre által számomra adatott. Az Ipolyi Arnold Népfőiskola további munkájához sok sikert, jó egészséget és kifogyhatatlan ötletet kívánok!
Dr. Hekman Tibor, jogász, okleveles általános iskolai tanító (Ercsi):
Újkígyósra mindig hazataláltam és időtől függetlenül hazatalálok. Állítom, hogy a Harangozó Imre barátom által küzdelmes módon alapított és működtetett Ipolyi Arnold Népfőiskola a magyarság erős helye. Ahol pedig magyar szellemiség van, ott lehet újragondolni és újraalapítani édes hazánkat. Imre, ha kell, megyek…
Garamvölgyi-Dankó Erika, hidrogeológus mérnök (Szolnok – Újkígyós):
Az Ipolyi Arnold Népfőiskola táborainak, erdélyi kirándulásainak az emlékei még ma is mosoly csal az arcomra. Bakfis koromban talán csak egy izgalmas kirándulásnak indult, a jó barátaimmal eltöltünk néhány napot, szép helyen, szeretetteljes vendéglátással. Ez valóban így is volt. Nem fogom elfelejteni soha azokat a nagy nevetéseket, az esti ücsörgős, pálinkázós beszélgetéseket, a táncházakat. Felnőttként láttam be, hogy ennél sokkal többet kaptunk. Láthattuk a szórványban élő magyarok mindennapi életét. Egy életre szóló szemléletet kaptunk, hogy valójában mik is az emberi értékek! Az újaink során megismert emberek jóakaratúak és önzetlenek voltak. Nem azért panaszkodnak, hogy mijük nincs, hanem hálát adtak, azért amijük van. Találkozhattunk Kallós Zoltánnal, akiről még akkor nem sokat tudtam, és mára már büszke vagyok, hogy fogadott minket és beszélgetett velünk. Talán így tudnám összefoglalni az érzéseimet...
Kocsis Csaba, író, fotográfus, énekmondó (Berettyóújfalu):
2004-ben augusztus 20-án az Ipolyi Arnold Népfőiskola meghívása kapcsán én tartottam az ünnepi beszédet Újkígyóson. Nem hiszek a véletlenekben. Azóta járok rendszeresen templomba. A jó Isten akarta, hogy akkor egy útkeresésében bizonytalan embert helyes irányba tereljen, hogy igaz emberekkel találkozzak. Akkor mondtam ezt is, azon a meleg vagy inkább forró délelőtt a községháza előtt: „A magyarság vállalásának, otthonkeresésének itthon is találunk szép példáit. Én most gazdagabb lettem eggyel. Eddig csak Újirázról tudtam, arról a bihari településről, hogy a semmiből nőtt ki. A falut 1912-ben „100 írástudó katolikus dohánykertész és földműves ülte meg.” És felkaptam a fejem, mikor hallottam, hogy 1814-ben Újkígyóst is gányók alapították. A dohányosokról tíz évvel ezelőtt hallottam, mikor Sinka István bihari emlékeit kutattam, mert a neves költő, Sinka – leírása szerint – Kisrábén telelt, ahol kiürült dohánypajta és szalmakazlak várták. Arca barna, kalapja, csizmája, dakuja (ködmönszerű kabátja), nadrágja fekete, ezért nevezték el a gányó lányok „fekete bojtárnak”. Azt, hogy gányónak hívták a dohányosokat, nem hallotta senki, akivel Nagyrábén beszéltem. Ha használták is ezen a vidéken ezt a kifejezést, kihullott az emlékezet rostáján. (...) Dolgos, nehéz sorsú emberek voltak a gányók, akik Isten segítségével a semmiből mégis maradandót tudtak teremteni. Tisztelték a földet, keményen dolgoztak, templomot emeltek, mi ez, ha nem a Szent Istváni-álmok továbbélése...
Kanalas Éva, énekművész, gyűjtő, hangkutató (Budapest):
Amikor Harangozó Imre és Szigeti Antal plébános úr 1992-ben meghívta a csángókat az Ipolyi Arnold Népfőiskolára, milyen szépen énekeltünk! Emlékszem egy jó akusztikájú nagy teremben voltunk az ókígyósi Wenckheim kastélyban. Akkor jött be Erdélyi Zsuzsa néni éppen, amikor daltanítás volt. Itt találkoztam először vele, aki később megmutatta nekem az archaikus magyar hagyomány gyökerét. Azt mondta, a világi énekeket ráérünk később is énekelni és megkérte László Istvánné Lackó György Katalint, hogy énekeljen halotti énekeket és imádkozzon. Földbe gyökeredzett a lábam. A hangtól és lélektől, ami akkor ott megszólalt és a nyelvtől is, amikor Harangozó Imre szabófalvi gyűjtéséből hangfelvételről először hallottam sziszegős csángó nyelvjárást könnyeztem. Lükő Gáborral is itt találkoztam. Akkor, azon a népfőiskolai rendezvényen erősödött meg bennem a már korábban is érzet elhívás, ami mára élethivatásommá lett. Ott a kígyósi puszta szélén, a kastélyban...
Nagy Edina, gyógypedagógus, matematika - ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár (Alsózsolca):
Nagyon sok ilyen emlékem van, csak győzzem válogatni. Egyetemistaként sokszor spóroltam az utazásra a heti konyhapénzből és ünnepnek számított, ha pár óra zötykölődés után leszálltam az újkígyósi buszról, beléptem az Ipolyi Arnold Népfőiskola kapuján, mert tudtam, hogy nemsokára barátok közt leszek és jó programokkal, emlékezetes beszélgetésekkel, együtt gondolkodással, énekléssel teli lelkileg – szellemileg feltöltő órák várnak rám. Ha most választanom kell, legyenek mondjuk azok az emlékezetes nyári táborok. Jaj, de szerettem őket! Annyi kivételes ember volt ott: Balogh Edina, Szedlák Jocó, ifjabb Makoldi Sanyi, Gyöngy Béla barátommal is ott ismerkedtem meg, és persze Te és Erzsike. (remélem nem keverem a dolgokat, mert hát nem tegnap volt). Szerettem az előadásokat, ott erősödött meg bennem, hogy ha tehetem a Te előadásaidat bárhol és bármikor szívesen meghallgatnám...
Szecskó Adrienn, nyelvtanár (Eger - Párizs)
Első éves egyetemistaként, 1996-ban jártam előszőr Újkígyóson, az Ipolyi Arnold Népfőiskola rendezvényén. Már a kezdetektől mély benyomást tettek rám ezek az alkalmak, így nem tartott vissza azt sem, hogy Debrecenből nem volt egyszerű Újkígyósra eljutni. Számos magával ragadó programon vettem részt. Itt kiemelnék egyet, ami ma is élénken él az emlékeimben. 1999-ben a népfőiskola az erdélyi Téka Alapítvánnyal konferenciát szervezett Szamosújváron a moldvai csángókról. Az indulás előtti éjszakán az alapítvány házában aludtam többekkel együtt, és abban a felejthetetlen élményben lett részem, hogy Domokos
Máriával, Domokos Pál Péter leányával beszélgethettem órákon át.
Zsótér Zita, fejlesztőpedagógus, szociális szakember (Budapest – Újkígyós):
Valamikor hosszú évekkel ezelőtt szemtanúja lehettem, annak az előkészületnek, amely által létrejött az Ipolyi Arnold Népfőiskola. Akkor még nem értettem meg pontosan, milyen értelmet nyer az a munka, amin az alkotók, közöttük édesapám annyit fáradoztak. Hosszú idő eltelte után, számomra mára már világosan látható, hogy ez a kezdeményezés egy páratlan szellemű műhellyé, alkotóházzá nőtte ki magát azok által, akik hittek és hisznek benne, akik táplálták, és azok részére, akik erőt merítenek belőle. Mindig jó visszatérni az emlékekhez, legyen az miénk vagy a közösségé. Az emlékeket össze kell gyűjteni, őrizni kell, ezért bízom benne, hogy mindig lesz, aki ezt így gondolja...