„Elveszne a világ, ha minden ember egyforma volna…”
Az Ipolyi Arnold Népfőiskola mozgalmas hete a sokszínűség és az értékek jegyében…
Az immár országszerte, mi több, a határokon túli magyar közösségekben is ismert az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola Kulturális Egyesület neve és az azt alkotó baráti közösséggé is, ami becsülendő kitartással, immár több évtizede áll a helyi értékek és a népi kultúra, valamint a közművelődés ügyének szolgálatában.
Az egyesület szervezésében és megvalósításában 2024. október 22-én, kedden, délután 5 órai kezdett igen gazdag és értékes helytörténeti kiállítás nyílt meg Újkígyóson a Szent Imre Panzió nagytermében. A népes közönség jelenlétében megtartott rendezvényen, az Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola énekkarának teljesítménye után Oláh Timót a település polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy reméli, hogy ez a gazdag tárlat eléri célját, felvillantja szűkebb közösségünk megtartó értékeit, hagyományait, mindazt, ami összességében jelentést ad annak, hogy mi újkígyósiak vagyunk.
A megnyitóbeszédet Harangozó Imre, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, az Ipolyi Arnold Népfőiskola alapító elnöke mondta. Szólt az együttműködés erejéről. Külön kiemelte és megköszönte Gazsó Adrienn művésztanár és Susán Éva pályázatíró áldozatos, fáradtságot nem ismerő munkálkodását, ami nélkül nem valósulhatott volna meg ez a kiállítás sem. Mint mondta: „Nem is lehet és talán nem is kell eléggé hangsúlyozni a helytörténet, a honismeret fontosságát, mert az nem más, mint a szülőföld hagyományainak és közösségének szeretete.” Megfogalmazása szerint ez a cél hozta létre a most megnyíló, Újkígyós értékeit számba venni igyekvő kiállítás is! Beszéde végén köszönetet mondott a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár minden munkatársának, Lukoviczkiné Rozsnyai Ildikó igazgató asszonynak és Rajeczki Krisztina könyvtárosnak valamint Gedó Lászlónak és Csernus Irénnek is. Ugyancsak a köszönet hangján szólt a megnyitón közreműködő énekkaros gyermekekről, valamint felkészí-tő tanárukról Zubán Károlynéról is.
A kiállítás, épp úgy, mint az Ipolyi Arnold Népfőiskola székházában megújult (2024. szeptember 6.-tól – 2025. október 18.-ig megtekinthető) tárlat is a Bethlen Gábor Alap anyagi támogatásával, a VCA-KP-1-2024/3-001066 azonosítószámú, Hatékonyabban – értékeink szolgálatában című, VCA/2172/2023 iktatószámú Támogatói Okirat alapján valósult meg.
(Ez a tárlat az újkígyósi Szent Imre Panzió Kovács Márton termében 2025. február 28-ig látogatható.)
Az Ipolyi Arnold Népfőiskola helytörténeti kiállításának társrendezvényeként nyílt meg ugyan ezen a héten, pénteken a Petőfi Sándor Művelődési Ház konferenciatermében a Néprajzi Múzeum Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek című utazókiállítása is.
Németh Nóra a rendezvény háziasszonyának köszöntője és felkérő szavai után, a program jeles vendége, Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár felidézte, hogy Erdős Kamill gyűjteménye napjainkig a magyarországi cigányság meghatározó alkotása. Dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója, Magyar Néprajzi Társaság elnöke a kiállítás katalógusával köszöntötte Kanalas Terézt és Rostás-Farkas Arankát, akik ifjú asszonyként szerepelnek Erdős Kamill fényképein.
Ez a tárlat is Harangozó Imre gondolatival nyílt meg. A néprajzkutató felidézte, hogy Erdős Kamill a „szőke cigány” az alapkutatás mellett néptáncot, népköltészetet és hiedelmeket is gyűjtött. Mint mondta „Magyar katonatisztből cigánnyá képezte olyan hitelességgel ez a zárt, a társadalom perifériájára szorult / szorított közösség fenntartás befogadta”. Varázslatos személyiségével el tudta érni, hogy olyan hagyományokba is beavassák, melyeket senki mással nem osztottak meg, így, egyebek mellett varázslásról és a szellemekről, is beszéltek neki. A Nemzeti Művelődési Intézet munkatársa úgy értékelt: a november 8-ig, ingyenesen látogatható tárlat „egymás kölcsönös megismerését és talán még az együttélést segítheti és erősítheti".
A megnyitót, a Na-Ko-Ma banda hiteles elődásban megszólaltatott, a környéken gyűjtött cigány népzenei anyagból válogatott műsora színesítette. A program méltó befejezéseként a 92 esztendős Aranka néni lovári nyelven elmondott egy szép hosszú áldást. Az idős asszony, immár magyarul, egy igen időszerű és megszívlelendő bölcsességgel zárta mondani-valóját: „Devlesa arakhavtu, phrala! – Elveszne a világ, ha minden ember egyforma volna…”
Antal Imola
Használni fogjuk ezt a kincset…
A Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium diákjaival és tanáraival 2021. június 3-án látogattunk el Újkígyósra. Utunk a Rákóczi Szövetség utazási támogatásával valósulhatott meg.
Fejet hajtottunk és koszorút helyeztünk el a békéscsabai és az újkígyósi Trianon emlékmű előtt, majd ellátogattunk az Ipolyi Arnold Népfőiskola újkígyósi székházába is.
Ipolyi Arnold Népfőiskola alapítói
Alapító tagunk
Zsótér József
(1927 – 2003)
állattenyésztő szakmérnök,
helytörténeti kutató
|
Ha a kígyósi pusztán arcunkba csap a koraőszi szél és orrunkba hozza azt a felejthetetlen fanyar mocsárszagot, amit csak az itteni laponyagok képesek kibocsátani, különös érzés keríthet minket, a két Kígyós szülötteit hatalmába, az otthonlét megfoghatatlan, mégis megnyugtató érzése. Az érzés pontosabb meghatározásához csak akkor juthatunk közelebb, ha Juli pusztán, az őszelejei napsütésben, nagyon halkan, valahol az apró felszíni zajok és a mindent betöltő mélységes csönd mögött, meghalljuk az újkígyósi harang szavát, amint az esti Úrangyalát kondítja. |
|
Zsótér József érettségi képe |
MERT VÉDELEMNEK, CSAK ENNYI MARADT…
Városunk egyik kiemelkedő tevékenységet folytató civil szervezete az Ipolyi Arnold Népfőiskola, mely a hazai és határokon túli magyarságért tevékenykedik, s megalakulása óta a kulturális elszigeteltség és megosztottság leküzdése érdekében végzi munkáját. A Népfőiskola ebben az igen nehéz, pandémiás időszakban sem tétlenkedett. A 2020-as év eseményeiről, történéseiről Harangozó Imrével - az egyesület elnökével - beszélgetett Farkas Lilla.
Álmomban bivalyokat tereltem,
s míg békésen legelnek valahol
Csucsánál, a Köröst kísérő oldalon,
nézem őket, kezem a fénybe emelem,
mert védelemnek, csak ennyi maradt,
és sajog fölrepedt, égő homlokom.
Mint vér folyik a verőfény a dombon
és a bivalyok csak néznek, mit sem sejtve,
tudatlanságukban békésen fekszenek,
Kérődznek, így érkezik az álom béli este…
Harangozó Imre
Hogyan határozhatjuk meg a népfőiskola fogalmát?
Szemző Kálmán, a magyar népfőiskolai mozgalom úttörője már 1941-ben a népfőiskola, vagy inkább tágabb értelemben a népművelés problematikáját vizsgálva így ír: „Ahány népfőiskola Magyarhonban van, az mind annyiféle. És minden népfőiskolai vezető arról van meggyőződve, hogy az ő népfőiskolája lesz a magyar viszonyoknak legmegfelelőbb.” (Szemző Kálmán: A pilisi népfőiskola. 1941)) Kereken nyolc évtized telt el a sorok megjelenése óta, de ez bizony ma is éppen így van.
Jókai Anna 2001. március 14-én volt az Ipolyi Arnold Népfőiskola vendége, ahol Az írástudók felelősége címmel tartott előadást.
Kántálástól hejgetésig
„Már jórészt csak gyerekek és serdülő fiatalok indulnak el, hogy énekükkel és az érte járó kalács, pénz, gyümölcs örömével idézzék meg a közénk születő Isten szegényes istállójának melegét” – meséli Harangozó Imre néprajzkutató
Nemrégiben jelent meg Harangozó Imre Erdélyi Zsuzsanna-díjas néprajzkutató Napkeleti kalászat című könyve az erdélyi Tortoma Kiadó gondozásában, amelyben a moldvai magyarok körében, illetve szülőfalujában, Újkígyóson végzett kutatásairól is olvashatunk. Lapunknak arról mesélt, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó mely népszokások élnek még Moldvában, illetve hogyan néz ki a bulibások menete.
Fotó: Süle Dániel
MAGYAROK KARÁCSONYA
Az állandóan a megszenteltséget, az isteni léttel átitatottságot hordozó magyar hagyományban hihetetlenül gazdag a karácsonyi ünnepkör, és mindig a közösség van a dolgok lényegét feltáró rítusok középpontjában – mondta a Demokratának Harangozó Imre tanár, Erdélyi Zsuzsanna-díjas néprajzkutató, az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola alapító elnöke.
FOTÓ: T. SZÁNTÓ GYÖRGY / DEMOKRATA
Dohány a szoknya alatt
Orsova mellett románul nem beszélő cseh asszonyokkal találkozott, a bánsági Partoson meglelte az utolsó licenciátust. Agatha néni felült a halálos ágyán, és elénekelt neki még három nótát. Harangozó Imre népfőiskolát és múzeumot is alapított, huszonötödik könyvét most rendezte sajtó alá.
Búcsúzás szeretteinktől – hagyományok nyomában
Mennyei születésnapnak fogták fel a régiek a halált. Azonban az utolsó átmenet rítusrendje napjainkra gyökeresen megváltozott. Harangozó Imre néprajzkutató évtizedeken át közelről figyelte a moldvai csángó magyarság halottkultuszához kötődő szokásokat, és érdekes felfedezést tett a siratózás során bekövetkező tudatállapot-módosulással kapcsolatosan.
Mint tavasszal a föld, a fák, a rét…
Szubjektív emlékfüzér egy kényszerűen lelassult tavasz idején
– avagy népfőiskolai gondolatok a karanténból.
Nagyon régóta, egészen fiatal koromtól foglalkoztat az út, az utazás kérdése. Az, hogy elindulok valahonnan, vagyok valahol, s ez a valahol folytonosan változik az időben s egyszer csak megérkezek, ott leszek egy helyen, ahol addig nem voltam. Úgy hiszem – az ember számára – az út, az úton levés az egyetlen lehetőség arra, hogy magára találjon. Nem testi, nem fizikai, nem is pszichés önmagára, hanem arra lényegi létezésre, ami, vagy inkább, aki – önmaga eszenciája. Arra, aki mindenki mástól különbözik s mégis egy minden emberrel, akit „Isten a saját képére teremtett” (Jak3.9). Tulajdonképpen mindegy, hogy fizikailag honnan hová vezet ez az út, Csíksomlyó, India, Jeruzsálem, Máriaradna, Portugália vagy éppen Spanyolország tájain haladunk, még az sem baj, ha ki sem lépünk a lakásból. (Ez most különösen is időszerű!)
Mindnyájunknak megvan a saját utunk és lehetőségünk, hogy eljussunk valahonnan valahová. A lényeg, hogy valóban járjuk végig ezt az utat, ne próbáljunk rövidíteni, csalni, egyes szakaszokat kikerülni. Mert nem a célba érés a lényeg, hanem maga az út. „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn14.6)
A legnagyobb buktató, hogy foglyul ejt előtörténetünk, béklyót fonnak ránk saját emlékeink. Emberként – ismereteink szerint – mi vagyunk egyetlenek, akiket foglalkoztat a múlt s erre képességünk és kultúránk is van. Ha mindez uralma alá hajt, vége az utunknak, ám ha uralkodni tudunk rajta, ez lehet a legnagyobb és legfontosabb emberi erőforrásunk. Emlékeink tapasztalatot nyújtanak, közösséget vonnak, képessé tesznek folyamatok, jelenségek, emberek kiismerésére. A tudatosan használt emlékek tükrében önmagunkat látjuk, bűnöket, félelmeket, megbánásokat, önzéseket, szerelmeket, terveket, tévedéseket és vágyakat.
Ebben különös esztendőben, amikor a fizikai mozgás lehetőségei váratlanul beszűkültek, érdemes tudatosan elindulni saját emlékeink ösvényein. Az ezt az utat szegélyző fák, bokrok s minden, ami ott van, különösen is az útközbeni találkozások, emberek folyamatosan újuló, mégis állandó képet adnak. Látom ezt a képet s ebből ismerek magamra, pontosabban: ez a kép csak rám jellemző, olyan, mint az ujjlenyomat, egyedi, s éppen ez tesz önmagammá. Az útszéli kövek identitásunk sarokpontjai. Van valami állandó ebben a folyamatos változásban – ez éppen az „én”. Talán csak nekünk embereknek van meg ez a képességünk, amellyel járunk-kelünk az időben, és picit még lazíthatunk a jelen szűkös korlátain is. Igazi zarándoklat lehet ez is, maga a nagybetűs ÚT!
Csak emlék a világ. Jobb volna élni,
jobb magadat merészen felcserélni,
elhagyva élted rég megunt körét.
De hű a szív, a régit kezdi újra,
jobb volna élni, máskép, megújulva,
mint tavasszal a föld, a fák, a rét…
És föltárult az emlékek ajtaja, Zoli bácsi kezében ott a kulcs…
1993 húsvétján, kedves mesterem és atyai jóbarátom Kallós Zoli bácsi megmutatta a diktatúra évtizedeiben jogtalanul elvett s akkor frissen visszakapott válaszúti Kallós-kúriát.
Az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola Kulturális Egyesület nevében szeretettel köszönöm meg mindazok írását, akik felhívásunkra elküldték rövid megemlékezésüket! De ezen túl, méginkább megköszönöm azt a sok-sok baráti gesztust, együttműködést, szeretetet, amit eddigi munkánkhoz hozzátettetek s itt, az emlékekben tükrében mindez most is szinte kézzel foghatóvá, tapinhatóvá vált!
Említsük meg mindnyájótokat név szerint is:
Bauer Barbara, Bozzay Klári Sári, Brezina Édua, Bujdosó Erika, Czutor Veronika, Csige Ildikó, Csikós Klára, Fekete Andrea, Hoblyák Júlia, Katona Annamária, Lakatos Viktória, Lénárdné Kedves Klára, Miklós Kornélia, Nagy Annamária, Nagy Edina, Pap Zsuzsa, Szecskó Adrienn.
A remény szavaival köszönök mindent, bízva benne, hogy az elzártság ideje hamarosan elmúlik s újra, személyesen is találkozhatunk!
Belefáradtam, mégis újra kezdem,
Teremteni valamit, ami nem volt sehol,
Kínt és fájdalmat kell most széppé tennem,
Valahol bent, ahol a szív dobol.
Ritmust ad, tempót, s ez az én reményem,
Hogy, a tövis, ami most éppen szívemig hatol,
E tövis lehet holnap az egyetlen erényem,
S másoknak remény, hogy jön jobb is, valahol, valamikor…
Harangozó Imre
Szecskó Adrienn
Szecskó Adrienn, nyelvtanár (Eger - Párizs)
Első éves egyetemistaként, 1996-ban jártam előszőr Újkígyóson, az Ipolyi Arnold Népfőiskola rendezvényén. Már a kezdetektől mély benyomást tettek rám ezek az alkalmak, így nem tartott vissza azt sem, hogy Debrecenből nem volt egyszerű Újkígyósra eljutni. Számos magával ragadó programon vettem részt. Itt kiemelnék egyet, ami ma is élénken él az emlékeimben. 1999-ben a népfőiskola az erdélyi Téka Alapítvánnyal konferenciát szervezett Szamosújváron a moldvai csángókról. Az indulás előtti éjszakán az alapítvány házában aludtam többekkel együtt, és abban a felejthetetlen élményben lett részem, hogy Domokos
Máriával, Domokos Pál Péter leányával beszélgethettem órákon át.
Ancsin László
Ancsin László, villamosmérnök (Budapest - Újkígyós):
Az Ipolyi Arnold Népfőiskola szervezésében több egymást követő évben is eljutottam Erdélybe. Mind a mai napig szívesen emlékszem vissza az ott töltött napokra, az ott megismert emberek szívből jövő vendégszeretetére, a táncházi esték vidámságára és a meggypálinkára. Jó barátokkal utazni öröm, így már az út is mindig jó hangulatú volt. Megtapasztaltuk a közösség megtartó erejét, Erdély falusi magyarjainak őszinte vendégszeretetét, –azt az alapigazságot, hogy a sokszor szerény körülmények között élő emberek– milyen nyitott szívvel, őszinte emberi szeretettel is fogadják a hozzájuk érkezőket. Jó példa volt erre az egyik alkalom, amikor lerobbant a buszunk, és néhány ember a legnagyobb természetességgel és önzetlenséggel segített megszervezni elszállásolásunkat s lehetővé tenni utunk folytatását...
Csige Ildikó
Csige Ildikó, népdalénekes, tanár (Manchester – Debrecen):
Az Ipolyi Arnold Népfőiskola születésekor, a ’90-es évek elején-közepén, majd a 2000-es évek közepén volt szerencsém bekapcsolódni az Újkígyóson folyó, akkor és a mai napig hiánypótló munkába. Harangozó Imre töretlen hite és lendülete, a közízlést is formáló tevékenysége pótolhatatlan. Tanácsaival sokat segített saját életutam kibontakoztatásában, legyen szó akár szakmai, akár magánéleti meglátásokról. Imre emberszeretete minden kimondott és leírt szavából tükröződik. Optimizmusával és humorával ötvözve mindenkihez megtalálja az utat, legyen az illető bármelyik nem vagy korosztály képviselője. Köszönettel és hálával tartozom minden lehetőségért, mely Újkígyóson, a Népfőiskola és Imre által számomra adatott. Az Ipolyi Arnold Népfőiskola további munkájához sok sikert, jó egészséget és kifogyhatatlan ötletet kívánok!
Garamvölgyi-Dankó Erika
Garamvölgyi-Dankó Erika, hidrogeológus mérnök (Szolnok – Újkígyós):
Az Ipolyi Arnold Népfőiskola táborainak, erdélyi kirándulásainak az emlékei még ma is mosoly csal az arcomra. Bakfis koromban talán csak egy izgalmas kirándulásnak indult, a jó barátaimmal eltöltünk néhány napot, szép helyen, szeretetteljes vendéglátással. Ez valóban így is volt. Nem fogom elfelejteni soha azokat a nagy nevetéseket, az esti ücsörgős, pálinkázós beszélgetéseket, a táncházakat. Felnőttként láttam be, hogy ennél sokkal többet kaptunk. Láthattuk a szórványban élő magyarok mindennapi életét. Egy életre szóló szemléletet kaptunk, hogy valójában mik is az emberi értékek! Az újaink során megismert emberek jóakaratúak és önzetlenek voltak. Nem azért panaszkodnak, hogy mijük nincs, hanem hálát adtak, azért amijük van. Találkozhattunk Kallós Zoltánnal, akiről még akkor nem sokat tudtam, és mára már büszke vagyok, hogy fogadott minket és beszélgetett velünk. Talán így tudnám összefoglalni az érzéseimet...
Dr. Hekman Tibor
Dr. Hekman Tibor, jogász, okleveles általános iskolai tanító (Ercsi):
Újkígyósra mindig hazataláltam és időtől függetlenül hazatalálok. Állítom, hogy a Harangozó Imre barátom által küzdelmes módon alapított és működtetett Ipolyi Arnold Népfőiskola a magyarság erős helye. Ahol pedig magyar szellemiség van, ott lehet újragondolni és újraalapítani édes hazánkat. Imre, ha kell, megyek…
Kanalas Éva
Kanalas Éva, énekművész, gyűjtő, hangkutató (Budapest):
Amikor Harangozó Imre és Szigeti Antal plébános úr 1992-ben meghívta a csángókat az Ipolyi Arnold Népfőiskolára, milyen szépen énekeltünk! Emlékszem egy jó akusztikájú nagy teremben voltunk az ókígyósi Wenckheim kastélyban. Akkor jött be Erdélyi Zsuzsa néni éppen, amikor daltanítás volt. Itt találkoztam először vele, aki később megmutatta nekem az archaikus magyar hagyomány gyökerét. Azt mondta, a világi énekeket ráérünk később is énekelni és megkérte László Istvánné Lackó György Katalint, hogy énekeljen halotti énekeket és imádkozzon. Földbe gyökeredzett a lábam. A hangtól és lélektől, ami akkor ott megszólalt és a nyelvtől is, amikor Harangozó Imre szabófalvi gyűjtéséből hangfelvételről először hallottam sziszegős csángó nyelvjárást könnyeztem. Lükő Gáborral is itt találkoztam. Akkor, azon a népfőiskolai rendezvényen erősödött meg bennem a már korábban is érzet elhívás, ami mára élethivatásommá lett. Ott a kígyósi puszta szélén, a kastélyban...
Kocsis Csaba
Kocsis Csaba, író, fotográfus, énekmondó (Berettyóújfalu):
2004-ben augusztus 20-án az Ipolyi Arnold Népfőiskola meghívása kapcsán én tartottam az ünnepi beszédet Újkígyóson. Nem hiszek a véletlenekben. Azóta járok rendszeresen templomba. A jó Isten akarta, hogy akkor egy útkeresésében bizonytalan embert helyes irányba tereljen, hogy igaz emberekkel találkozzak. Akkor mondtam ezt is, azon a meleg vagy inkább forró délelőtt a községháza előtt: „A magyarság vállalásának, otthonkeresésének itthon is találunk szép példáit. Én most gazdagabb lettem eggyel. Eddig csak Újirázról tudtam, arról a bihari településről, hogy a semmiből nőtt ki. A falut 1912-ben „100 írástudó katolikus dohánykertész és földműves ülte meg.” És felkaptam a fejem, mikor hallottam, hogy 1814-ben Újkígyóst is gányók alapították. A dohányosokról tíz évvel ezelőtt hallottam, mikor Sinka István bihari emlékeit kutattam, mert a neves költő, Sinka – leírása szerint – Kisrábén telelt, ahol kiürült dohánypajta és szalmakazlak várták. Arca barna, kalapja, csizmája, dakuja (ködmönszerű kabátja), nadrágja fekete, ezért nevezték el a gányó lányok „fekete bojtárnak”. Azt, hogy gányónak hívták a dohányosokat, nem hallotta senki, akivel Nagyrábén beszéltem. Ha használták is ezen a vidéken ezt a kifejezést, kihullott az emlékezet rostáján. (...) Dolgos, nehéz sorsú emberek voltak a gányók, akik Isten segítségével a semmiből mégis maradandót tudtak teremteni. Tisztelték a földet, keményen dolgoztak, templomot emeltek, mi ez, ha nem a Szent Istváni-álmok továbbélése...
Nagy Edina
Nagy Edina, gyógypedagógus, matematika - ábrázoló geometria szakos középiskolai tanár (Alsózsolca):
Nagyon sok ilyen emlékem van, csak győzzem válogatni. Egyetemistaként sokszor spóroltam az utazásra a heti konyhapénzből és ünnepnek számított, ha pár óra zötykölődés után leszálltam az újkígyósi buszról, beléptem az Ipolyi Arnold Népfőiskola kapuján, mert tudtam, hogy nemsokára barátok közt leszek és jó programokkal, emlékezetes beszélgetésekkel, együtt gondolkodással, énekléssel teli lelkileg – szellemileg feltöltő órák várnak rám. Ha most választanom kell, legyenek mondjuk azok az emlékezetes nyári táborok. Jaj, de szerettem őket! Annyi kivételes ember volt ott: Balogh Edina, Szedlák Jocó, ifjabb Makoldi Sanyi, Gyöngy Béla barátommal is ott ismerkedtem meg, és persze Te és Erzsike. (remélem nem keverem a dolgokat, mert hát nem tegnap volt). Szerettem az előadásokat, ott erősödött meg bennem, hogy ha tehetem a Te előadásaidat bárhol és bármikor szívesen meghallgatnám...
Zsótér Zita
Zsótér Zita, fejlesztőpedagógus, szociális szakember (Budapest – Újkígyós):
Valamikor hosszú évekkel ezelőtt szemtanúja lehettem, annak az előkészületnek, amely által létrejött az Ipolyi Arnold Népfőiskola. Akkor még nem értettem meg pontosan, milyen értelmet nyer az a munka, amin az alkotók, közöttük édesapám annyit fáradoztak. Hosszú idő eltelte után, számomra mára már világosan látható, hogy ez a kezdeményezés egy páratlan szellemű műhellyé, alkotóházzá nőtte ki magát azok által, akik hittek és hisznek benne, akik táplálták, és azok részére, akik erőt merítenek belőle. Mindig jó visszatérni az emlékekhez, legyen az miénk vagy a közösségé. Az emlékeket össze kell gyűjteni, őrizni kell, ezért bízom benne, hogy mindig lesz, aki ezt így gondolja...
1. oldal / 2