Tevékenység

 Az Ipolyi Arnold Népfőiskola széki tábora gyermekszemmel.

2000. július 15 – 22.

       „Magos a dézsi temető, mellette egy sűrű erdő…” énekeltük a buszon, esténként a táncházban, mindig, mindenütt a tábor napjai alatt ezt a szép széki népdalt. Ebben az évben az Ipolyi Arnold Népfőiskola „Mezőségi utakon” című táborsorozatának helyszínéül a híres „Szék városa nagyközség”-et választotta. Szék manapság élő hagyományairól, népviseletéről nevezetes, no meg arról, hogy innen indult ország és világhódító útjára a táncházmozgalom jó harminc évvel ezelőtt. Mind erdélyi, mind pedig magyarországi mércével mérve is Szék páratlanul nagy község. Mint Imre bácsi, táborunk szervezője elmondta, már 1910-ben közel négyezer lakója volt. Megtudtam még, hogy valaha ezen a helyen fejlett középkori város állott, minden bizonnyal sóbányáinak köszönhetően. A bányák azonban a 19. század elejére kimerültek, így mivel a fő közlekedési utak is elkerülték jellegzetes mezőségi mezőgazdasági településsé vált. Így lett belőle az itt lakók szóhasználata szerint: „Szék városa nagyközség”.

„Jaj de szépen jövünk mi, szép menyasszonyt hozunk mi…”

Menyasszony portréja Széken, 2000. július 16–án.

Harangozó Imre felvétele.

Ki ne ismerné a Duna TV népszerű Hagyaték című sorozatát, melynek készítői a magyar kulturális örökség átörökítésén munkálkodnak. „Leporolják a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk eredeti fényességükben ragyogjanak” – írja a műsor ajánlója.
Ebben a műsorban gyakran feltűnik Harangozó Imre, aki Archaikus népi imádságaink képi világa címmel tartott előadást Somorján, melyet az előadás napján átszerkesztett, a másnapi, himnusztörvény elleni tiltakozás okán. Az archaikus népi imádság formálisan a legfiatalabb ága a magyar népköltészetnek, hiszen a Tudományos Akadémia csak 1970 körül fogadta el, mint népköltészeti ágat. Ilyen szövegeket régóta ismerünk, hiszen például a több mint 800 éves Ómagyar Mária-siralom is egy archaikus imádság.
Ezt a témát Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas magyar néprajztudós, folklorista, Erdélyi János unokája kutatta a 20. században. Egy akadémiai előadáson meghatározta a műfajt, ezután, és ennek hatására pedig több mint 200 ezer ilyen archaikus imát gyűjtöttek össze a Kárpát-hazában.

Álmomban bivalyokat tereltem,
s míg békésen legelnek valahol
Csucsánál, a Köröst kísérő oldalon,
nézem őket, kezem a fénybe emelem,
mert védelemnek, csak ennyi maradt,
és sajog fölrepedt, égő homlokom.

Mint vér folyik a verőfény a dombon
és a bivalyok csak néznek, mit sem sejtve, 
tudatlanságukban békésen fekszenek,
Kérődznek, így érkezik az álom béli este…

                                         Harangozó Imre

Az 1938-as Eucharistikus Világkongresszus moldvai emlékéről.

Gedó László beszélgetése Harangozó Imrével.

Egykori hittantan tanáromat Hangozó Imrét a Vigilia 2008/5-ös számában így mutatja be a vele riportot készítő Miklya Luzsányi Mónika: „Az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola alapítója, avatott magyarságkutató, aki több mint huszonöt éve járja Erdély kies tájait, s a kalászszedegetők kitartásával gyűjtögeti össze mindazt, ami a népi szakralitásból ránk maradt. Szíve közepe Moldva, ott is a csángók, akik közül sokaknak nem csak imádságai, énekei, hanem gondolkodásmódja s világlátása is tükrözi azt az archaikus rendet, amelyben a magyarság hosszú évszázadokon keresztül élt.”
Amikor bemutatta nekünk az Ipolyi Arnold Népfőiskola újkígyósi székházában látható gyűjteményét, a moldvai szobában érdekes történetet hallhatunk egy kicsi, egyszerű fali feszültről. Ez a kereszt, felirata szerint az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevői számára kibocsátott emléktárgy. Most, amikor hazánk és fővárosunk a 2020-as 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készül, úgy gondolom érdemes és tanulságos lehet felidéznünk ennek az egyszerű kis keresztnek az útját Budapesttől a moldvai csángómagyar falun Trunkon át egészen Újkígyósig. Arra kértem tehát Harangozó Imrét, üljünk le beszélgetni!