Közelítések

Dénes Zoltán

 

A pünkösdi csoda, 2019.

 

Jártam néhányszor Csíksomlyón, először a nyolcvanas évek elején, a pontos évszámra nem emlékszem. Még többször készültem, de nem mindig értem oda. A legemlékezetesebb a ’85-ös esztendő volt, de az nem a pünkösd miatt, hanem ami akkor történt, de erről egy másik írásban mesélek.

2019-ben sok-sok év kihagyása után jutottam el ismét a pünkösdi ünnepre. A 2019-es esztendő különleges volt számomra. Ekkor léptem be a hatvanas körbe, már ami a koromat illeti. Elhatároztam, hogy abban az évben minél több helyre elzarándokolok, ami az előző évtizedekben fontos hely, alkalom volt számomra. Ezek között az egyik legfontosabb Csíksomlyó, a somlyói búcsú.

Nem a szokásos módon, vasúton, hátizsákkal utaztam, hanem kényelmesen, autóbuszon, egy iskolai csoporttal. Azért is más volt ez az út a korábbiakhoz képest, mert tudatosan nem vittem magammal fényképezőgépet.

A szombati mise lezajlott. Ezután elköszöntem a csoporttól és a városba vettem az utamat. A gyerekek Gyimesbe mentek a szállásukra.

Már esteledett amikor beültem a kegytemplomba. Máskor alig lehetett bejutni, nemhogy leülni. Most szinte üresen álltak a padok. Néhány öregasszony morzsolta csak a rózsafüzért. Hiányzott a máskor szinte kibírhatatlan nehéz levegő, az emberi test kipárolgása.

Telt-múlt az éjszaka. Talán fél három lehetett amikor megbolydult a templom. A bábák szedték össze gúnyáikat. Néhányuk még egyszer elzarándokolt Babba Mária szobrához. A szobor lábához érintették olvasójukat, vagy zsebkendőjüket és lassan elindultak ki a dermesztő éjszakába. Lassan a templom előtti tér is elnéptelenedett. Mindenki a Kis-Somlyó lába felé igyekezett. Már messziről hallatszott az ima és mire odaértem, felhangzott az ének.

Eredetileg a hegyet megkerülve, körbe akartam menni a kényelmes úton. Sokszor megmásztam már a Jézus-hágót, de most nem éreztem elég erőt magamban, hogy nekivágjak ennek az embert próbáló meredélynek. Pedig volt olyan év, 1990, az első búcsú a felfordulás után, amikor filmeztünk és a rendelkezésünkre álló technika folyamatos akkumulátor töltést kívánt. Erre alkalmas helyet azonban csak a templom mellett találtunk. Így egyfolytában „szaladgálunk” fel-le a friss akkumulátorért, rövidebb út nem lévén a Jézus-hágón, de most arra sem éreztem erőt, hogy egyszer felkapaszkodjak rajta. De amikor odaértem elszégyelltem magamat. Az emlékezet mélyéről elővillantak azok a képek, amikor együtt másztam azokkal a csángó öregasszonyokkal, akiket korábban a templom körül láttam, bottal sántikálni. Itt valami olyan erő költözött beléjük, hogy szinte felszaladtak a meredek úton, a tetőn álló Salvatore kápolnához.

Szóval elszégyellettem magamat és csatlakoztam egy éppen akkor induló kisebb csoporthoz. Az első pár tíz méter alatt elképzelhetetlen kínt éreztem. Fájt mindenem, nem kaptam levegőt, az a kevéske erő is elszállt belőlem. A talaj is ellenem dolgozott. Csúszott. Már mindegy volt hova lépek, vizes sziklára, aljnövényzetre vagy csupasz földre az előttünk járók úgy kitaposták az oldalt, hogy mindenhol csak a nyálkás, csúszós sár maradt. Ha mégis találtam füvet, az az éjszakai harmattól csúszott. Azonban úgy az út felénél hirtelen könnyűvé vált a járás. Nem a meredély szelídült meg és nem az út száradt fel. Mintha könnyűvé vált volna a teher, amit addig cipelnem kellett. Az utolsó stációt elhagyva könnyedén szöktem fel a peremre.

Még mindig sötét volt. Igaz a hágó teteje felé közeledve, a távolban már láttam, amint az ég alján megtörik a fekete egyhangúsága és a mély sötét kék szín lassan végigfolyik, hogy egyre világosodva kimossa az éj sötétjét.

Mire fent, a kápolna mellett véget ért a hajnali mise, már lámpások nélkül is lehetett látni. Lassan felhasadt az ég függönye. Az emberek a kápolna mellől a Kis-Somlyót és a Nagy-Somlyót összekötő nyeregbe húzódtak. Mindenki a napkelet várható irányát figyelte, mikor lehet megpillantani az első sugarakat? Mert akkor láthatóvá válik a Szentlélek, de csak az arra érdemesek számára. A bűnösöknek be kell érni a szemük káprázatával.

A napkelet irányában rengeteg hatalmas fenyő nőtt az elmúlt évtizedek alatt, ezért csak némi késéssel jelenik meg a nap. Mindenki erősen figyelt. Hirtelen furcsa érzésem támadt és hátrafordultam. Döbbenten láttam, hogy egy hatalmas felhő, vagy ködfolt közelített a nyereg túlsó vége felől a várakozó embertömeg irányába. Pedig talán már csak egy perc kellett volna ahhoz, hogy meglássuk a napot. Dühös voltam és szomorú, hogy egy kóbor időjárási jelenség miatt lemaradunk az ez évi csodáról. Addig egy felhő sem volt az égen, szép csillagos éjszakát hagytunk magunk mögött.

A közeledő felhőről még annyit kell elmondanom, hogy felettébb furcsa jelenség volt. Ilyet még eleddig nem láttam. A legfurcsább az volt benne, hogy nem úgy gomolygott mint egy pipafüst, hanem határozott, szabályos oromzata volt. Mintha csak egy késsel metszették volna pontosan függőlegesre. És ezt tolta ránk a nem tudom micsoda, mert, hogy a levegő meg se mozdult Ahogy hozzánk ért, nem fokozatos átmenettel, hanem egy pillanat alatt burkolt be minket. Sötét lett és a ködben a szomszédomig sem láttam el. Azért azt érezni lehetett, hogy irányváltoztatás nélkül gomolyog tovább. Bámultam a körülölelő sötétet. És a felhő egyre csak folyt. Nem tudom mennyi idő telt el így. Talán egy perc, talán kettő. Azután ahogyan jött, ugyanazzal a hirtelenséggel hagyott el minket. A vége pedig éppen olyan szabályosra volt formálva mint az eleje.

Mintha egy ködtéglát hajítottak volna felénk. Nem tudom, hogy alá ereszkedett a völgybe, vagy egyszerűen csak szertefoszlott, mert az eltűnése csak egy pillanat műve volt. És ahogy kitisztult előttünk a látótér, pontosan abban a pillanatban kapaszkodott a nap a látóhatár fölé. Láthatóvá váltak első sugarai.

Megkövülten álltam, a szó belém akadt. Sokáig nem tudtam megszólalni. Nincs az a rendező, karmester, vagy ügyelő aki ilyen pontosan képes dirigálni egy előadást.

Azon a hajnalon, nekem az Isteni Színjátékra szólt a jegyem, de egy olyan előadásra, amiről még Dante sem álmodhatott. Azt, hogy én megláttam a Szentlelket a felkelő nap sugaraiban, vagy csak a szemem káprázott, azt nem árulom el.

A képek 1986-ban készültek

Visa, 1998.

 

A következő sorokat akkortájt vetettem papírra, amikor a kép készült. Ma már más a helyzet, de most maradjunk azoknál az időknél.

Visa, megközelítően 600 lelket számláló kicsi falu, Kolozsvártól északkeletre. Lakossága zömében református magyar. A környék falvai – Báré, Kötelend, Gyulatelke, Zsuk – román többségű települések. A várostól alig 30 kilométerre, a lankás, dombos Mezőség két völgyének találkozásánál fekszik. Aszfaltút csak a szomszéd településig, Zsukig visz, innen tovább kövezett út, majd az utolsó román falut is elhagyva földút vezet. Kiadós esőzések idején, a felázott, csúszós, agyagos út csak traktorral járható. Nem is olyan régen ilyenkor a faluban gólyalábakon közlekedtek az emberek.

477 lelket tart nyilván a református egyház. Néhányan az első háború után meghonosodott Jehovista szekta tagjai, a kis számú román lakosság pedig ortodox vallású. Ellentétben a nem is olyan messze fekvő Kalotaszeggel a családok népesek. Legalább 3-4 gyermek található mindenhol, de nem ritkák az ennél nagyobb családok sem. Lakik a faluban egy 7 gyermekes, fiatal házaspár.

1989-ig a faluból sokan jártak ingázni Kolozsvár üzemeibe. Sokan cserélték fel a mezőgazdasági munkát gyári munkával. A város magába szívta a munkaerőt. A legtöbben ingáztak. Hajnalban traktor után kötött, pótkocsira szerelt bádogdobozban szorongva utaztak a közeli gyárakba. A változások után a leálló gyárakban feleslegessé vált a sok munkás. Más munka nem lévén, visszamentek szülőfalvaikba és ismét a mezőgazdaságban próbálták keresni a megélhetésüket. Közben megváltoztak a falusi gazdálkodás lehetőségei is. A kollektív gazdaságok megszűnése után, az egyéni gazdálkodók vették át a mezőgazdasági termelést. A tehetősebbek megvásárolták a mezőgazdasági gépeket. Az emberek vállalkozásokba kezdtek.

Visa sokat megőrzött régi szokásaiból. Mintha tíz-húsz évet utaznánk az időben, amikor a faluba érkezünk. A hetvenes évek nagy falu felfedezései elkerülték Visát. Nem „fedezték fel” mint a közelben fekvő Széket. Elkerülték azok a hatások, amik a táncház mozgalom által felkapott falvakban meggyorsították az átalakulást, a hagyományos paraszti kultúra fokozatos eltűnését. Ez azért ’89 után elindult, de közel sem olyan mértékben, mint másutt. Ez a folyamat még az elején tart.

 

 

 

Kategória: