Közelítések

Végh Péter

Első találkozásunk, bemutatkozásunk Tahiban volt, ahol az Örökség Népfőiskola összejövetelének résztvevői lehettünk Mónival, s Veled és Erzsikével együtt. (Gál Péter volt a szervező házigazda) Egy vendéglői asztalnál ebédeltünk. Én megemlegettem, hogy már megfordultam ezen a helyen egy nyári gólyatáborban, a Baár–Madas Református Gimnázium, tanáraként. Szóba került az is, hogy a régi hagyomány szerint Édesapám után engem is reformátusnak kereszteltek, mint ahogy nővéreim katolikusok lettek anyánk szerint. Ezidőtájt a Rákosszentmihály – Sashalom Református Egyházközség presbitere voltam, Pánczél Tivadar gyülekezetében. Kiderült, hogy Te katolikus vallású vagy, de az még nem, hogy hitoktató is. (Számomra egyébként a vallásoktató, vagy -tanár találóbb megnevezés elfogadhatóbb.) Beszélgetésünk vitára váltott, mert szóba került a Mária tisztelet, Nagyboldogasszony, hazánk, mint Mária országa stb. Én a sola scriptura mellett kardoskodtam, elutasítva mindenféle „bálványt”, és Szűz Mária közvetítő szerepét. Te szépen és figyelemre méltóan beszéltél szentekről, jelenésekről, zarándoklatokról, s ez hatással lehetett rám, ránk, hiszen pár év múlva elmentünk Máriaradnára is. Molnár V. Józseffel – sokkal később – eljutottunk Csíksomlyóra, ahová többször gyaloglatot tettünk a gyimesiekkel, csatlakozva keresztaljáikhoz pünkösdkor. Ott voltunk Széphavason is az alapítókkal, amikor elhatározás született ezen a szent helyen új templom építésére, majd a megépített gyönyörű kápolna felszentelésén is. Négy gyermekünk közös megkeresztelését Gyergyószentmiklóson Hajdó István főesperes úr végezte, drága – sajnos, már elhunyt – Pista pap bácsink, barátom. Komáink – fiam és három lányom keresztszülei – Borospatakán élnek, a velük töltött nyaralások csodálatos családi élményeink. Berszán Lajos atyával is baráti kapcsolatba kerültünk, nagy tisztelője vagyok, sokat tanultam tőle is. Elvitt szülőfalujába, egy primiciára, Kellermayer Miklós professzor társaságában, s a velük való eszmecsere is mély nyomokat hagyott bennem. Megemlítettem nekik, hogy talán fájlalom, hiányolom, hogy mi, protestánsok nem gyónunk, pedig az én lelkem vágyik rá. Persze rögtön elhangzott a kézenfekvő megoldás, tanács, hogy miért nem katolizálok? Erre bíztatott korábban Árva Vince atya is Pilisszántón, akihez eljártunk beszélgetésekre Mónival, mikor még úgy terveztük, hogy ő lenne gyermekeink keresztelő papja. Berszán atya elvitt bennünket Pusztinára is, egy temetésre, ahol ő is szolgált, de megmutatta a Csíksomlyói Kegytemplom minden zugát, altemplomtól kezdve a kórusig, ahol kántori orgonálás mellett együtt énekeltünk, csatlakozva az ő nagyon szép hangjához. – Veszem észre, hogy belefeledkeztem az emlékekbe, eltértem levelem tárgyától. Vagy mégsem? Hiszen már csak azt kell bevallanom, hogy – elvetélt, de mégis hűséges – reformátusként én is énekelek Boldogasszony Anyánkhoz, imádkozom az Üdvözlégyet… Kellett ehhez Tahi is, Te is, Ti is Imre, és – még egy megható momentumot említek -, az a bácsi, akivel Hidegségben találkoztam. A kerítéshez támaszkodva bámészkodott háza előtt, mikor arra jártunk, és üdvözöltem. „-Adjon Isten!” „-Adjon Mária!” – felelte ő. Egy kissé megrökönyödtem, és megvallottam neki, hogy még nem hallottam ezt a köszöntést. Ő csodálkozva tette hozzá egyszerű válaszához: „-Hát ki adna, ha nem Ő?” –  Ugye nem kell kommentár, viszont egy nyelet pálinka annál inkább.)

                                         

Kalotaszegen

A Gyimesekben is összetalálkoztunk pár éve, talán Középlokon, amikor az út mentén haladtunk, s megállt egy autó (Moldva felől jövet), s te szálltál ki belőle, Imre. Jó volt összeölelkezni, üdvözölni egymást, egy húron pendülőknek. Moldvában mi is tettünk kirajzásokat, villámlátogatásokat. Mélyre ható, felejthetetlen élményeket gyűjtöttünk be „felfedező” útjainkon, Kostelektől Forrófalváig, Pusztinától Lészpedig – ahol mi is leülhettünk a csángó magyar testvérekkel a faluvégi lécpadra, a házuk előtt, s meghallgattuk nehéz, küzdelmes, de Isten áldotta sorsukat. Szerettem volna egyszer Veled tartani, kedves Imre egy következő gyűjtő – és előadó (kör)utadon, megtapasztalni, hogyan toppansz be, beszélgetsz, „adatközlőiddel”. Akár tudósítói szerepet is betölteni, lejegyezni, fényképezni moldvai testvéreinkkel való találkozásaidat. Erre nem került még sor, sajnos. Újkígyóson is „csak” Móni járt, valamikor a 90-es évek első éveiben, az általad vezetett Ipolyi Arnold Népfőiskola programján.

                                              

Véghné Frecska Mónika az Ipolyi Arnold Népfőiskola rendezvényén, amikor is Csernik Maric néni bemutatja a torokfájás gyógyítását. Háttérben Lackó György Katalin jeles pusztinai hagyományörző.

Mi ott voltunk a Gyermekvilág Műhelyének alapításánál, s a táboraiban 14 esztendőn keresztül, nyaranta, ahol Te is többször előfordultál (talán Gyulán két alkalommal is), és hallgattuk előadásod, mint ahogy Falvay Károlyt, Farkasinszky Tibort, no meg Pál Pista bácsit és még több jeles előadó kollégádat is. Elmentünk az Esztergomban, a Szent. Adalbert rendezvényközpontban megtartott szabadegyetemi programra is és hallhattuk az ott elhangzott előadásodat, ahol a csodálatos hangú Benedek Krisztina, a Kolompos együttes nagyszerűénekesnője is közreműködött. Azután Piliscsabára, ahol talán az Uradalmi Házban is „szerepeltél”, meg a Pázmáneum szabadegyetemén a Szent Péter kollégium kápolnájában. Megtisztelő érzés és feladat volt számomra, hogy Veled, és más neves gondolkodókkal, mint többek között Erdélyi Zsuzsannával, Dúcz Lászlóval és Takács Györggyel egy sorozatban tarthattam jómagam is előadást Sinka Istvánról ez utóbbi helyszínen. A Fekete bojtár – magyar és egyetemes irodalmunk és kultúránk egyedülálló nagyságának (erkölcsi példaképeim egyikének) népszerűsítése is összeköt bennünket. Gyakran küldesz, osztasz meg Sinkától verseket, gondolatokat a világhálón, más és sok információval, szöveges és képanyaggal együtt, ami igen becsületes szolgálatod. Üdvözöltük egymást a Magyar Napló boltjában is pár éve, Takács György könyvbemutatóján, ahol a referátumot te tartottad. Ez a hely nekem népművelői múltamban igen fontos volt, mert itt, a József krt. 70-ben nyílott meg a későbbiekben nemzetközileg is elismert Józsefvárosi Kiállítóterem, melynek egyik alapítója, és programjának gondozója, szervezője lehettem, s ahol a későbbiekben helyet adtak a Magyar Naplónak.

Jókedvű és szeretetteljes találkozásaink sorában szívesen emlékezünk Mónikámmal Rátok, amikor Táncháztalálkozókon és Csángó Bálon volt közös a mulatságunk. Mostanában ritkulnak élő kontaktusaink, de figyeljük, élvezzük a Hagyaték adásokat, ismétléseket a TV-ben, műveid megtalálhatók könyveink között, az archaikus imagyűjteménytől kezdve a személyes vonatkozású Kígyósi Triptychonig. (És itt következzék megint csak egy kortyocska szilvórium!) Kedves Imre, kissé csapkodva, kapkodva rögzítettem ezt a közelítést, talán befejezetlen is, mint ahogy – reméljük -, a mi barátságunk, ismeretségünk is…

 

Kategória: