Méry János

Csak nagyon későn, 2016-17 körül láttam először a Hagyaték c. ismeretterjesztő sorozatot, melynek készítői a magyar kulturális örökség átörökítésén munkálkodnak: „Leporolják a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk eredeti fényességükben ragyogjanak” Itt ismertem meg jobban olyan neves szakembert, akikről addig csak keveset, vagy egyáltalán nem hallottam, akikre ma felnézek és tisztelem őket. Köztük volt Harangozó Imre is, akinek azóta rengeteg előadását és tévészereplését láttam. Az általa megformált gondolatok mélysége mellett főleg az volt számomra szokatlan, hogy mennyire bele tudja magát élni egy-egy történetbe, egy népszokás, vagy monda elmesélésébe. Ez ritkaság, és jelzi, hogy az illető mennyire magáénak érzi a szakterületét, és kutatott témáját.

Az első találkozás előtt azt történt, hogy gondoltam egyet és felvettem vele a kapcsolatot, azzal a céllal, hogy elhívjam Somorjára előadni, amire ő nagy meglepetésemre egyből igent mondott.

2019-ben létre is jött az előadás, melyet „Archaikus népi imádságaink képi világa“ címmel tartott meg, s melynek anyagát az előadás napján száz százalékban átszerkesztette, a másnapi, himnusztörvény elleni tiltakozás okán. (a szlovák parlament elfogadott egy olyan javaslatot, hogy ne lehessen énekelni a magyar himnuszt). Én akkor tudtam meg, hogy az archaikus népi imádság formálisan a legfiatalabb ága a magyar népköltészetnek, mert hiszen a Tudományos Akadémia csak 1970 körül fogadta el, mint népköltészeti ágat, és magam is aznap ismerkedtem meg jobban a témával.

Az előadásban aztán egy egész fantasztikus dologra világított rá, ugyanis a himnuszunkban a „bércre hág és völgybe száll“ rész kísértetiesen hasonlít a „hegyet hágék, lőtőt lépék“ sorokra (ez a címe egyébként Erdélyi Zsuzsanna alapművének is), mely ugye azt jelenti, hogy felmegyek egy hegy tetejére (hegyet hágék) és lejövök onnan (lőtőt (lejtőt) lépék). Ez egy ősi szakrális imádságforma, zarándoklat, hogy a hegyre felmenve a zarándok találkozik Istennel, majd visszajön. Ez a himnuszban is levezethető: „ott van az Istennel való találkozás: „Bércre hág és földre száll, bús kétség mellette, vérözön lábainál s lángtenger felette“. Mivel nagy a baj, ezért megjelenik ez az ősi archetípus, és ekkor találkozik az Istennel, s kéri: szánja meg a magyart.

Megtisztelő volt számomra, hogy Imre ezt a fontos előadását pont Somorján mondta el, ráadásul Kedves családjával arra is szakított időt, hogy megnézze Somorja nevezetességeit.

Ez az első találkozás is nagy élmény és megtiszteltetés volt számomra, s az azóta meglévő baráti kapcsolat pedig gyümölcsöző: Imre tudása, iránymutatása, valamint ritka és tanulságos történetei mind-mind segítettek abban, hogy azzá legyek, aki vagyok és ezekből a lehető legtöbbet fel tudjak használni a helyi magyar közösség javára a somorjai végvár megvédéséhez.

(Somorjától nyugatra már csak Gútoron és Szemeten 20 százalék feletti a magyarság aránya)

Köszönöm Harangozó Imrének az eddigi találkozásokat és beszélgetéseket és kívánom, hogy adjon az Isten Neki jó egészséget, és erőt a munkájához!

Méry János, a PPKE irodalomdoktori iskola és az Esterházy Akadémia hallgatója, kultúraszervező, újságíró, önkormányzati képviselő, fociklubelnök