Közelítések

Fazakas-Tímár Karina

Hogy mikor is ismertelek meg kedves Imre bátyám, arra pontosan nem is emlékszem, de úgy érzem, nagyon sok közös emlékünk van. Középiskolás koromban, amikor még a néprajz annyira nem ivódott be a mindennapjaimba, de már akkor is határozottan érdekelt, emlékszem, hogy Csíkszeredában, a Kájoni könyvtárban volt egy könyvbemutató és én ott énekeltem. Olyan büszke voltam arra, hogy Halász Péter, Borbáth Erzsike néni és Harangozó Imre, és még sorolhatnám, számomra példaértékű emberek előtt énekelhettem és felölthettem a pusztinai viseletet.

Amikor Kolozsváron a Néprajz és Antropológia Tanszék hallgatója lettem és az ajánlott szakirodalomban először olvastam a nevedet, a szívem repdesett a boldogságtól, hiszen én ismerlek téged! Mindenkinek büszkén újságoltam, hogy ismerlek, de még a családom is ismer – jártál nálunk Pusztinában! A könyveidet, cikkeidet is nagy örömmel olvastam és ajánlottam mindenkinek s ha valami új megjelent igyekeztem beszerezni.

Nem is tudom szétválasztani a hozzád kötődő emlékeimet, hiszen úgy érzem egy élete is-merjük egymást, – pedig nem. Az emberi éned, a természeted, a barátságod, a szakmai takácsaid révén Te már számomra, –tiszteletbeli moldvaiként– része vagy az életünknek. Talán két éve voltam nálatok, Újkígyóson. A versesköteted bemutatóján a moldvai témájú szövegeidet mondtam, talán érezted, lelkemből szóltak…

Ekkor volt alkalom részletesen megnézni a gyűjteményedet is. Emlékszem, egy interjút is készítettem veled róla s persze a moldvaiakhoz kapcsolódó emlékeidről, útjaidról. Szavaid, ahogy és amit mondtál, valóságos bélyegként maradtak meg az eszemben ahogy ülünk vagy állunk ott, az Ipolyi Arnold Népfőiskola moldvai termében, gyönyörű szőttesek, viseletek között. Egy életen át hű voltál / vagy a mi kultúránkhoz. Fáradhatatlanul gyűjtöd tárgyi és a szellemi kincseinket, s ezt olyan hittel és hitelesen teszed, hogy talán akkor döntöttem el, hogy ahol csak tehetem, különösen a moldvai fiataloknak ajánlani fogom a Te tevékenységedet. Mindent megteszek azért, hogy minél többet találkozz a mai moldvai magyar fiatalokkal! Kedves Imre bátyám! Talán még így sohasem mondtam, (most is csak írom!) de példa vagy számomra – akit követni szeretnék. Úgy örültem, amikor 2018-ban, e fölismerésem nyomán a lábnyiki csángó ifjúsági táborban szólhattál a fiataljainkhoz. Úgy beszéltél és ők úgy hallgattak, mint aki közülünk való, része a mi csángó közösségünknek, részese sorsunknak és a kultúrának. Felkeltetted a fiatalok érdeklődését a hovatartozásunk, a kultúránk szépségei, értékei iránt. A mi nyelvünkön szóltál hozzánk, nem megítéltél, hanem értettél, felkaroltál minket. Mindezért köszönetet mondok a moldvaiak, nevében is. Köszönöm, hogy távolról is, de követed lépteimet és egyengeted az előttem álló ösvényt. 

 

173725544 461665448501455 3664496227829702081 n„Mindig megbecsültük azt, hogy valamit valamiért. Dolgozni kell azért, hogy együnk, azért, hogy állatokat tudjunk tartani. Olyan gyermekkorom volt, ahol dolgoztam, iskolába jártam, állataink voltak, a testvéreimre vigyáztam. Sokan kérdezik, hogy honnan tudok annyit a gyermekekről. Onnan, hogy van három fiútestvérem, akik kisebbek nálam, és egész csecsemőkoruk óta ott voltam és segédkeztem. Sokszor bizony nem volt könnyű, sokszor azt kívántam gyermekként, hogy bárcsak lehetnék olyan, mint a többi osztálytársam, de most felnőtt fejjel megköszönöm a Jóistennek, hogy ilyen kitartó szüleim voltak, és egy ilyen családban nevelkedhettem fel…”


(Péter Beáta: Gyöngyszem Pusztinából: a lány, aki átkelt a hegyeken Liget.ro 2021. február 4.)

 

Kategória: