Annak ideiben…

 

                                                   Fényképezte: Nátor János és Virág József

 

Harangszó családnévvel rég találkoztam -annak ideiben-, hisz Harangszó Márton, édesapámmal szimoráskodatt (azaz cimbora), úgy ne, amikor összefogták szántásban az állatokat, vagy más nehezebb munkába.

Olyan Imre családot is ismertem -annak ideiben- még a falumban is, de a szomszédos székelyes falvakban is.

Nahát így, hogy Harangszó Imre, név és keresztnévvel együtt nem is tudnám -melyik ideiben- találkoztunk pontoson!?

A lélek létben azok ideiben, bizony valahányszor előbb találkoztunk lélekben, vagy többször is biztos ismertük egymást.

Ahogy tudjuk mi nem is létezünk mivel a test a környezetben lévő anyagból van és a lélek az elődeink és a találkozások tudásából van, tehát ezek nélkül nem is lennénk e tér és időben, így hát mindig és léteztünk a nemlétben is.

Mindkettő, Isten kocka rendelésében rendelőzik mindig ott van -annak ideiben- tehát a kérdés, amely felmerül. az, az, hogy.

Mikor találkoztunk először annak ideiben?

Talán -annak ideiben, amikor Bákóban ragadtam és egy Harangozó Imrével a padlásan kellett aludni, a fiatal Csicsó Antal lakásában? A szőnyeg elegendő volt, ha nem jutott vánkos.

Voltunk ott elegen, néha ablakot nyittatunk, hogy legyen levegő.

Oly de jól elmesélgetünk évszázadi tapasztalatokról.

Hisz most -egy időre- nem csak testben vagyunk rekedve, hanem a sutú körül is, ami nálunk szóba, ott nálatok szoba, de már nem csak –annak ideiben, hanem annak terében is– a sutú körül van.

Hát, annak ideiben-még álmainkban is volt, amit beszéljünk és úgy ébredtünk, hogy mindenki mond valamit. Majd évek után értettük meg egymást.

 

Na! Akkor lehetett az, annak ideiben való első találkozás, amikor egy szép ördögszekérből ki száltál Imre. A Klézse falu közepében úgy szóltunk egymásnak, mint ha öröké ismertük volna egymást. Talán így is volt. Isten tudja.

 

Mi más, akkor lehetett, annak ideiben, amikor az öreg idős asszonyok felismertek el kapták a kezedet és fáradt ajkaikat meg pihentették egy rövid pillanatra köszönetként. Páternek szolitattok de angyalnak véltek. Talán most hol lebegnek? Néha nem is tudtod védeni a kezed. Aztán az ajkaikon át halatok a szép fohászok Isten könyörgéseként. Mivel ismertük az imát, próbáltuk ki egészíteni és ha leálltunk akkor folyt a hang, mint menyei orgonából, talán az udvar is könyörgőt.

 

Máskor is lehetett az első találkozásunk? –annak ideiben– amikor a lelkem fél mázsa testével a patakon vitt keresztül Tyúkszeren átmenő patakon.

Habár a mázsát jól meg haladta volt a tested súlya, a lelked nem is volt olyan nehéz, hisz meg lepődtél, hogy már túl vagy a másik marton. Még fenyegetőztem is, hogy leteszlek a pattok közepében, de aztán nem mertem bekeverjelek a sárban. A víz olyan fél méteresen, még nem volt veszélyes csak keveset mocsaras.

 

Mikor fogunk –annak ideiben– először találkozni? Biztos valamikor, amikekkor úgy lesz, hogy kell találkozni és mindig és mindig –annak ideiben– először lesz…

 

2013. március 9-én szombaton civil Együttműködési Megállapodást írt alá az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola Kulturális Egyesület és a Bákó megyei Klézsén, az egyik legismertebb moldvai csángó-magyar településen működő „Szeret-Klézse” Alapítvány képviselője az Ipolyi Arnold Népfőiskola székházában.

Duma István András „Szeret-Klézse” Alapítvány kuratóriumi elnöke és Harangozó Imre Ipolyi Arnold Népfőiskola elnöke elmondta: A megállapodással meg szeretnék erősíteni, új lendületet kívánnak adni annak a lassan két évtizedes gyümölcsöző kapcsolatnak melynek során a moldvai csángó-magyarság értékeit, élő népművészeti örökségét, valamint szellemi és tárgyi hagyatékát törekszenek feltárni, feldolgozni és széles körben ismertté tenni. Szeretnék, ha szervezetik együttműködése nyomán erősödne az egymástól földrajzi, kulturális és politikai értelemben is szétszabdalt magyarság belső közösségi kohéziója, összetartozás-tudata és műveltsége.

Mindkét szervezet tevékenysége messze túlmutat szűkebb környezetén. Míg a „Szeret-Klézse” Alapítvány a moldvai magyar oktatási program egyik fontos szereplője, addig az Ipolyi Arnold Népfőiskola rendezvényeivel, kiadványaival, kiállításaival vált ismertté.

Az együttműködési megállapodást követően a Moldvából érkezett vendégek és a békéscsabai Ókörös Trió közreműködésével a moldvai magyarok színpompás népviseletét is felmutató népzenei műsort tekinthettek meg az érdeklődők az újkígyósi Petőfi Sándor Művelődési Házban.

                                              

A diószéni születésű Prima Primissima- és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikus Petrás Máriával, az MMA rendes tagjával. Fényképezte: Harangozóné Csortán Erzsébet

 

Duma István András

 

Népi versek

 

Kicsi kutya nagytól tanol

Gabona a földből borul

Kapálásból nő a virág

Víz esőből földre hull

 

Holtak földről támadnak

Gyerkek szülőknél fonnak

Gyümölcsök fákról hullnak

Földön élők meg halnak

 

Semmi sincsen teremtve

Véletlenül helyezve

Vagyunk mük es így téve

 

Életünkre készítve…