Az alföldi búcsújárásról általában
Újkígyósi őseink életében nagyon fontos szerepet játszott a búcsújárás. Az őző nyelv mellett ősi örökségként hozták magukkal eleink a radnajárás hagyományát a szegedi világból. A következő írásokban a nagy alföldi búcsújáróhelyek rövid bemutatására, történetük, vallástörténeti jelentőségük, néprajzi sajátosságaik vázlat szerű megrajzolására vállalkozunk. Tesszük ezt reménykedve abban, hogy a régieknek ez az üdvösség szerző hagyománya újjá éledhet!
Először érdemes megvizsgálnunk, honnan ered, mit is jelent a "búcsú" szavunk? Mindenek előtt le kell szögeznünk, hogy ősi magyar, a Szent István nevéhez kapcsolható keresztény térítést idején már általánosan ismert szó. Nyelvészeink egy része az ótörök boŠa - kiürül, megszabadul, illetőleg a boŠ - üres jelentésű szó származékának tartja. A szó a középkori Magyarországon nyerte el a latin indulgentia, azaz bűnbocsánat jelentéstartalmat. A magyarból kerül át hazánk nemzetiségi lakóinak nyelvébe is. Például a románba buciu, bîlciu alakban. Az ősi vlah ünnepnap, a templompatrónus ünnepe jelentés mellett a havi és heti vásárok megnevezésére is használatos. Egyes szlovák tájszólásokban is meghonosodott a szó, mint például a Murány környékiek nyelvében, id'eme na buču, megyünk a búcsúra formában.
Népünk búcsújáró hagyománya évszázadok óta gyakorló módon képviseli egyházunknak azt a szemléletét, amelyet a II. Vatikáni Zsinat inkulturáció néven vezetett be az egyházi szóhasználatba. A fogalom azt jelenti, hogy a krisztusi térítés során mind erőteljesebben kell támaszkodni, az adott nép térítést megelőző kulturális örökségére, hagyományaira. Búcsújáró helyeink legtöbbje a nagyegyházi térítést megelőző időben is kultuszhely volt, mint ezt majd egyes búcsújáróhelyeink ismertetésénél látni fogjuk. Az esetek többségében ezt az ősi kultuszhelyet újítja, erősíti meg egy-egy csoda, jelenés vagy csodás imameghallgatás, aminek hatására a kultusz megújul, újabb lendületet vesz. A búcsúengedélyezés az egyház kormányzói hatalmához tartozik. Legfőképpen a pápa, másodsorban a püspökök engedélyezhetik. A búcsúk és ereklyék ügyeinek intézésére IX. Kelemen pápa 1668-ban külön kongregációt alapított. Ez az egyházi hivatal gyakorlatilag máig működik, bár X. Piusz 1904-ben a szertartások kongregációjával egyesítette, majd 1908-ban a kongregációk újjászervezésekor a Sanctum Officium hatáskörébe utalta.
A katolikus hitet élő falusi ember számára sorsfordító esemény volt a búcsú. A régi kígyósiak úgy tartották, hogy az a lány nem mehet férjhez aki még nem járt a radnai búcsúban. Sokan, régi öregjeink közül nem is nagyon hagyták el a falu határát csak ha búcsúra mentek. Bevezetőnk végén idézzük Bálint Sándort, aki nagyszerű könyvében, A szögedi nemzetben így ír: "A búcsújárás legtöbbször közösségi megnyilatkozás. Egy-egy falunak, városnak hívőserege régi fogadalom, esetleg évszázados hagyományok nyomán évről-évre elzarándokol egy vagy több kegyhelyre, ahol a maga, de az otthonmaradottak számára is égi segítségért és kegyelemért, emberi boldogulásért könyörög." [1]
[1]Bálint Sándor: A szögedi nemzet; A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1978/79. 2. Szeged; 1980.