"A szomorú szívek megvigasztalója…"
A máriaradnai búcsújárásról
A Maros -kiérve a hegyek közül- szétterül a hatalmas Alföldön. Búcsúzóul még kísérik a hegyek, egyre távolodva, lassan csak dombnak látszanak, végül azok is belévesznek a nagy magyar rónaságba. Hírtelen átmenete ez a természeti formáknak. Valóságos, isten alkotta várkapu, ez a Solymos és Lippa őrizte természetes átjáró s határ is egyben, határ két Magyarország között, a keleti Erdély és a napnyugoti Nagymagyarország határa.
Szédítő vidék ez, -bódítóak a borai, a valaha Európa szerte híres ménesi fehér - történet, mitöbb történelem kötődik itt minden röghöz, minden szikladarabhoz. Amott fönn az ormon vár romjai állanak, a Mátyást királlyá választó nagyúr, Szilágyi Mihály rabságának tanúi. A vár lábainál a Bohus-kastély, itt írta alá Görgey 1849 augusztus 13-án a kapitulációt. A kastély kertjében áll egy igazi magyar nagyasszony kecses bronzszobra, Bohusné Szőgyéni Antóniájáé, aki a hazai nőnevelés úttörője, irodalmi életünk jeles pártfogója volt. Sorolhatnánk a történelmi emlékeket napestig, de figyelmünket a Hegyes majd 800 m-es csúcsának büszke monumentalitása köti le. Uralja az egész vidéket, tájékozódási pontot adva a környék útonjáróinak. Ha tiszta a levegő még Kígyósról is jól lehet látni. Éledő kora tavaszi időben az ókígyósi templom ajtajában megálló, jószemű ember még erdős és hófödte foltjait is megkülönbözteti.
A nagy hegyek lábánál, tölgyerdők borította lankás domb oldalában fekszik Radna, Arad-Hegyalja legfőbb ékessége. Messzi vidékekről járnak ide a Szűzanya tisztelői, lelki megnyugvást, isteni kegyelmet keresve. A kegyhely ősi voltáról Dugonics András szegedi hagyomány alapján írt, Etelka című művéből értesülünk. Itt is, mint a hazai kegyhelyek zöménél, Szent István királyunk uralkodását megelőző gyökereket sejthetünk.
A Károly Róbert által Lippán letelepített ferencesek a török invázió idején menekültek a radnai oldalra. Kicsiny kápolnájuk a hegy tetején, szegényes házaik a hegy oldalában állottak. 1668-ban Virchnonassa György 80-esztendős bosnyák ember, régen őrzött olajnyomatos Mária képét az atyáknak ajándékozza, álmában jelentkező angyali sugallatra. Ez a papírkép sértetlenül kerül ki abból a tűzvészből, amelyet a törökök okoztak 1691-ben. a templom égésekor a csöndes idő ellenére az égő zsindelyek átszálltak a Maroson és az ott táborozó törökök sátraira hullottak. A tábor a tűz martalékává vált, sőt a tüzet mindaddig nem is sikerült megfékezni, amíg a török katonák meg nem ölték gyújtogató társukat. Az egyik harcos eközben átúsztatott a folyón, hogy a képet megsemmisítse. azonban nem érhette el, mert a ló patája úgy nyomódott bele a kősziklába, mint az olvadt viaszba. A ló felborult, istentelen lovasa pedig nyakát szegte. A patkó nyomát máig őrzi a templom falába beépített szikla s az alatta olvasható felirat: "Ím e török lovagolva, e helyre bejutni akarván, ménje patája nyoma megörökült e kövön."
A kegyhely népszerűségét megsokszorozta az a hír, hogy az 1709-ben Aradon dúló pestisjárvány megszűnt, amint Bummer Mária[4] tanácsára az város apraja, nagyja Radnára zarándokolt imádkozni. A csodás gyógyulások, imameghallgatások sokaságát jegyezték föl a XVIII. - XIX. század során, s e csodás események sora máig sem szűnt meg. A ferences atyák 1727-ben kezdték építeni hatalmas, máig álló rendházukat. A kegytemplom alapkövét pedig 1756-ban tették le. 1820-ban, április 09-én Rudnai Sándor esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása szentelte föl a templomot.
A búcsújáróhely vonzáskörzete igen nagy. A trianoni békediktátumig a Bánát magyar, román, bosnyák, bolgár és horvát katolikus népe mellett az egész szegedi nagytáj hívei is elzarándokoltak ide. A vonzáskörzet települései igyekeztek valami emléket, stációs állomást, keresztet, szobrot. Így ezen emlékek fölirataiból kirajzolódik szinte a teljes terület, melynek zarándokai megfordultak Radnán. Így megtaláljuk, Lippa, Arad, Déva, Zenta, Temesvár, Nagykikinda, neve mellett Csongrád, Szentes, Elek, Hódmezővásárhely, Makó, Kiszombor, Kecskemét, Endrőd, Gyula, Kiskunfélegyháza nevét is. A régi újkígyósi zarándoklatok fontos mivoltát bizonyítja, hogy őseink emlékkeresztje a kegytemplom főbejáratánál áll. A szeptember 8-i, Kisasszony napi nagybúcsúra a Szeret menti csángó falvaktól a Cseh-medencéig mindenhonnan sereglenek a magyar, román, szlovák, német és cigány ajkú hívek.
Az Alföld népe, nehéz, fárasztó gabonaaratás után indult neki a hosszú útnak, hogy a "magyar Jeruzsálemben", -ahogy Bálint Sándor nevezte Máriaradnát- fogyóban lévő testi erejük helyébe lelki erővel töltekezzenek. Újkígyósi őseink a radnajárás hagyományát a szögedi világból hozták magukkal. Valmikor gyalog, az Apáti úton elindulva, Kétegyháza, Elek, Sikló, Simánd, Szentanna, Gyorok, Ópálos érintésével érkeztek a kegyhelyre. 1853-ban megépült a "nagyvasút", ami Budapestet Barassóval köti össze. A kígyósiak, az Ókígyósi tanyák vasútállomásnál szálltak föl a vonatra. Tehát a nagy gyalogos zarándoklatok viszonylag korán abbamaradtak. Kisebb, 15-20 fős csoportokban indultak útnak Radna felé. A kígyósiak radnajárását 1918 után Lökösháza és Ottlaka között meghúzott határ szüntette meg.
A család, a falu, s az egész, országnyi terület népe mind a megtalált -és nem a kitalált- törvényt, Isten törvényét választotta létezése alapjául. Eleven kapcsolatot tartottak a Teremtővel. Az imádságos élethez, az eleven lelki élmények megszerzéséhez szükség van arra, hogy egyén és közösség egyaránt kiemelkedjen a hétköznapok megszokott rendjéből. E kiemelkedés kiváló szakrális és közösségi alkalma a búcsújárás. A Szűzanya iránti föltétlen bizalom és gyermeki ragaszkodás jellemzi ezt a nemritkán 40-50 ezer főre szaporodó tömeget. E búcsús lelkületet szép bizonyságára bukkanunk a messzi földön híres, XIX. századi jászladányi szentember, Orosz István radnai énekében:
A nagy hegyek lábánál, tölgyerdők borította lankás domb oldalában fekszik Radna, Arad-Hegyalja legfőbb ékessége. Messzi vidékekről járnak ide a Szűzanya tisztelői, lelki megnyugvást, isteni kegyelmet keresve. A kegyhely ősi voltáról Dugonics András szegedi hagyomány alapján írt, Etelka című művéből értesülünk. Itt is, mint a hazai kegyhelyek zöménél, Szent István királyunk uralkodását megelőző gyökereket sejthetünk.
A Károly Róbert által Lippán letelepített ferencesek a török invázió idején menekültek a radnai oldalra. Kicsiny kápolnájuk a hegy tetején, szegényes házaik a hegy oldalában állottak. 1668-ban Virchnonassa György 80-esztendős bosnyák ember, régen őrzött olajnyomatos Mária képét az atyáknak ajándékozza, álmában jelentkező angyali sugallatra. Ez a papírkép sértetlenül kerül ki abból a tűzvészből, amelyet a törökök okoztak 1691-ben. a templom égésekor a csöndes idő ellenére az égő zsindelyek átszálltak a Maroson és az ott táborozó törökök sátraira hullottak. A tábor a tűz martalékává vált, sőt a tüzet mindaddig nem is sikerült megfékezni, amíg a török katonák meg nem ölték gyújtogató társukat. Az egyik harcos eközben átúsztatott a folyón, hogy a képet megsemmisítse. azonban nem érhette el, mert a ló patája úgy nyomódott bele a kősziklába, mint az olvadt viaszba. A ló felborult, istentelen lovasa pedig nyakát szegte. A patkó nyomát máig őrzi a templom falába beépített szikla s az alatta olvasható felirat: "Ím e török lovagolva, e helyre bejutni akarván, ménje patája nyoma megörökült e kövön."
A kegyhely népszerűségét megsokszorozta az a hír, hogy az 1709-ben Aradon dúló pestisjárvány megszűnt, amint Bummer Mária[4] tanácsára az város apraja, nagyja Radnára zarándokolt imádkozni. A csodás gyógyulások, imameghallgatások sokaságát jegyezték föl a XVIII. - XIX. század során, s e csodás események sora máig sem szűnt meg. A ferences atyák 1727-ben kezdték építeni hatalmas, máig álló rendházukat. A kegytemplom alapkövét pedig 1756-ban tették le. 1820-ban, április 09-én Rudnai Sándor esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása szentelte föl a templomot.
A búcsújáróhely vonzáskörzete igen nagy. A trianoni békediktátumig a Bánát magyar, román, bosnyák, bolgár és horvát katolikus népe mellett az egész szegedi nagytáj hívei is elzarándokoltak ide. A vonzáskörzet települései igyekeztek valami emléket, stációs állomást, keresztet, szobrot. Így ezen emlékek fölirataiból kirajzolódik szinte a teljes terület, melynek zarándokai megfordultak Radnán. Így megtaláljuk, Lippa, Arad, Déva, Zenta, Temesvár, Nagykikinda, neve mellett Csongrád, Szentes, Elek, Hódmezővásárhely, Makó, Kiszombor, Kecskemét, Endrőd, Gyula, Kiskunfélegyháza nevét is. A régi újkígyósi zarándoklatok fontos mivoltát bizonyítja, hogy őseink emlékkeresztje a kegytemplom főbejáratánál áll. A szeptember 8-i, Kisasszony napi nagybúcsúra a Szeret menti csángó falvaktól a Cseh-medencéig mindenhonnan sereglenek a magyar, román, szlovák, német és cigány ajkú hívek.
Az Alföld népe, nehéz, fárasztó gabonaaratás után indult neki a hosszú útnak, hogy a "magyar Jeruzsálemben", -ahogy Bálint Sándor nevezte Máriaradnát- fogyóban lévő testi erejük helyébe lelki erővel töltekezzenek. Újkígyósi őseink a radnajárás hagyományát a szögedi világból hozták magukkal. Valmikor gyalog, az Apáti úton elindulva, Kétegyháza, Elek, Sikló, Simánd, Szentanna, Gyorok, Ópálos érintésével érkeztek a kegyhelyre. 1853-ban megépült a "nagyvasút", ami Budapestet Barassóval köti össze. A kígyósiak, az Ókígyósi tanyák vasútállomásnál szálltak föl a vonatra. Tehát a nagy gyalogos zarándoklatok viszonylag korán abbamaradtak. Kisebb, 15-20 fős csoportokban indultak útnak Radna felé. A kígyósiak radnajárását 1918 után Lökösháza és Ottlaka között meghúzott határ szüntette meg.
A család, a falu, s az egész, országnyi terület népe mind a megtalált -és nem a kitalált- törvényt, Isten törvényét választotta létezése alapjául. Eleven kapcsolatot tartottak a Teremtővel. Az imádságos élethez, az eleven lelki élmények megszerzéséhez szükség van arra, hogy egyén és közösség egyaránt kiemelkedjen a hétköznapok megszokott rendjéből. E kiemelkedés kiváló szakrális és közösségi alkalma a búcsújárás. A Szűzanya iránti föltétlen bizalom és gyermeki ragaszkodás jellemzi ezt a nemritkán 40-50 ezer főre szaporodó tömeget. E búcsús lelkületet szép bizonyságára bukkanunk a messzi földön híres, XIX. századi jászladányi szentember, Orosz István radnai énekében:
"Mária Radnára akik eljöttetek,
A szűz Máriára bízva tekintsetek.
Mert Ő a bús árvák, özvegyeknek anyja,
A szomorú szívek megvigasztalója."
[4] Szegedi hagyomány szerint Bummer Mária a halálból tért vissza, hogy Szűz Mária kérését tolmácsolja.