"Idvez légy, te boldog Várad!"

Szent László városa, a Körösök vidékének szellemi és lelki központja Nagyvárad.

Felix, ave, Varadinum,
cius augens fama signum
resonat in secula!^[8]

A középkori Magyarország -mind lelki, mind pedig történeti, politikai értelemben véve- legjelentősebb alakja Szent László király. Személyében egyesül mindaz az eszmei érték, amelyet a magyarság magáénak vallhat, azonosulhat vele ugyanakkor fölmutathat a nem éppen barátságos Európában. Tetteiről, csodáiról, bölcsességéről népünk emlékezete legendákat őriz, arcának vonásait templomaink falfestményei, táblaképei örökítik meg. Csodás leányszabadításának históriája egyedülálló falképciklus megalkotását ihlette, melynek emlékei, bár jelentős részük elpusztult máig láthatók Kárpát-medence szerte.

Szent László egyszerre testesíti meg kora európai férfiideálját, a nőket szabadító, gyengéket oltalmazó keresztény lovagot és a keleti pusztai lovaskultúrák eszmei fejedelmét, aki táltos lévén sikeresen veszi fel a harcot a sötétség erői ellen. Nem véletlen tehát, hogy falképciklusának egy egy jelenete évezredes szkíta ábrázolásokkal állítható párhuzamba. Érthető tehát az a példátlan tisztelet és szeretet amellyel hazánk népei, magyarok, vlachok, tótok övezték nagy királyunkat. Ez a népi tisztelet tulajdonképpen folyamatos volt a László hercegi föllépése óta, de különösen halála után s ez késztette a Lászlóhoz hasonló adottságokkal rendelkező Turul-házi utód, III. Béla uralkodása idején, 1192-ben, Krisztus Egyházának fejét, III. Celesztin pápát, hogy Lászlót a szentek sorába iktassa. László tisztelete tehát egyidős magával a tisztelet tárgyával; a nép ugyanis megérezte, sőt talán nem túlzás azt állítani, hogy várta a Szent István halála után anarchiába süllyedő ország isteni kegyelemmel föllépő Árpád-nembéli vezetőjét. A későbbi gestaíró így fogalmazza meg gyönyörű magyar képekben, de latin nyelven László föllépésének lelki élményét: "Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, és miként telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a Nap ragyog: fény lett népének közepette..."
László tiszteletének központja, a szent király kedves városa és hamvainak későbbi nyughelye a Sebes-Körös partján fekvő Várad, ahol az általa alapított püspöki székhely áll. Vidékünk plébániái egészen az legutóbbi időkig a Nagyváradi Szent László Egyházmegye kebelébe tartoztak. Igy a középkori Kígyós falu s 1815-től az újátelepülő Újkígyós is. Indokolt tehát, hogy hazánk e kulturális, vallási és lelki kincsesházával bővebben is foglalkozzunk szűkebb környezetünk, a magyar Alföld dél-keleti szegletének kultuszhelyeit bemutató írásunkban.
Végezetül idézzük László legendáját, mely szerint baj esetén fölkel a Szent Király váradi sirjából, hogy szorongatott népét oltalmazza. Álljon itt egy idézet Arany János csodálatos költeményéből:

Hallja László a templomban
Körösvíznek partja mellett;
Visszatér szemébe a fény,
Kebelébe a lehelet;
Koporsója kőfedelét
Nyomja szinte három század;
Ideje már egy kevéssé
Szellőztetni a szűk házat.
(...)
Már a székely alig győzi,
Már veszélyben a nagy zászló,
De fölharsog a kiáltás;
"Uram Isten és Szent László!"
Koronája Napsugárból,
Oly tündöklő, oly világos!-
Mondja a nép; az Szent László
És a Szűz, a Boldogságos.

"Mindenek előtt illik tudni, hogy a mi váradi egyházunk alapítója Szent László néhai magyar király; alapítá pedig és szentelé azt a boldogságos Szűz-Mária tiszteletére, egy prépostot s ezenkívül huszonnégy kanonokot helyezvén abba; később püspöki egyházzá emelé és sokféle birtokok, jogok s kiváltságokkal gazdagítá. Így szól a váradi Chartularium..." Az idézett sorok a váradi egyházmegye nagy historikusának, Bunyitay Vicének, a magyar millennium tiszteletére 1896-ban megjelent könyvéből valók. (I. kötet, 29. oldal.) Péter I. Zoltán a Nagyvárad Római katolikus templomai című 1992-ben közzétett munkájában mindezt azzal egészíti ki, hogy a prépostságot 1083 és 1092 között építették, amely minden bizonnyal még Szent László életében püspökséggé alakult. Mindez pedig megkövetelte a hely méltóságához és jelentőségéhez illeszkedő templom építését is.
A Szent László kori székesegyház a Körös bal partján, a mai vár területén volt. Vele átellenben, Váradhegyfokon, 1180 körül a premontrei rend alapított prépostságot. Ezzel kapcsolatban idézzük ismét Bunyitayt: "II. István király alkotása s később temetőhelye; fél évezreden át a premontrei rend monostorának egyháza. Azon a szép hegyen állt, mely a Körös partján, a mai vasúti híddal szemben emelkedik, s mely az egyház védszentjéről Szent-István hegyének neveztetett. Mint királyi alkotás, kétségkívül emlékszerű épület volt, eredetileg román ízlés félkörű idomaival, később talán csúcsíves csarnokok s kimagasló tornyokkal. Bizonyosat sajnos nem mondhatunk, mert az egyház épületéről Várad szétzüllött vagy elpusztult iratai nem szólnak s egykori helyén követ kövön nem találunk..." (III. kötet, 181-182. oldal.)
Várad esetében is előttünk áll tehát a jellegzetes magyar panteon; középen a boldogságos Szűz Mária, jobbján Szent István, ballján pedig László. A váradi kultuszban is gyönyörű analógiás kapcsolat és egység fedezhető föl tehát népünk ősi keleti világképe és a mélyen keresztény hit és gondolkodás között.

A hegyen épült a Szent István kultuszhely, ami egyben a vér szerinti leszármazott és királyi utód II. István földi nyughelye is.
A hegyfokon álló kegytemplommal szemben, a síkon épült föl a László által alapított és a szent alapító emlékét s később földi maradványait is őrző székesegyház.
A kettő között pedig ott csillog, ott csörgedezik, olvadás idején pedig haragosan zúg a Körös vize. A havasi forrásokból és végeláthatatlan erdőségekből alázúduló víz fölött pedig, -mint minden Váradon járó régi magyar szeme előtt-, fölsejlik a boldogságos Szűz Mária csodálatos alakja.

"Vastag hóval a táj most elborítva,
erdő, néhai zöld, a lombra büszke,
roskad zúzmara súlytól őszen s íme:
itt kell hagyni e szép Köröst parancsra..."

Szomorúak ezek a sorok, a nagy püspök-költő, Jannus Pannónius sorai, amelyben kedves városától, Nagyváradtól búcsúzik. Bennünk, mai magyarokban is különös visszhangot keltenek ezek a mélabús szavak, hiszen lassan nyolcvan esztendő óta Nagyvárad Oradea néven Románia nyugati kapuja.
A századelő nagyívű fejlődésének már az emléke sem él. A városban járva merő nosztalgizássá vált azon tűnődni hol állhattak a Schlauch-tér villái, ahol egykor Bihar vármegye urai laktak. Melyik épületben volt Ady törzshelye, a Széchenyi-vendéglő? Öreg váradi barátunk így emlékezik: szép volt valaha a Szent László tér is. Sarkán a Holdas-templom tornya állt őrt a felekezeti béke fölött, vele szemben a görögkatolikus román püspök belényesi vörös márványból épült palotája díszelgett. A kishídnál Szent László temploma tornyosodott, szemben a városházával. A templom lábánál pedig ott hömpölygött a gyors futású Körös.
Ma is szép a váradi főtér, hiszen keveset változott, vígasztalhatjuk öreg váradi barátunkat. A sárga keramit téglákat ugyan aszfalttal cserélték ki, de ez még másutt is megtörtént. László király szobrát a püspöki székesegyház elé száműzték. Helyén azóta sűrűváltásban cserélik egymást a "műalkotások": volt már a talapzaton Ferdinánd román király lovasszobra, román hősi emlékmű, most éppen Mihái Viteazul havaselvi vajda lovasszobra áll ott. Nehéz dolga van, bizonyára nem könnyű Szent László helyén helytállni, még az sem sokat segít a dolgon vagy inkább ront rajta, hogy a vajda kezébe odatették a szent király hatalmi ékét, kizárólagos atribútumát, a kettős bárdot. "Ebül szerzett jószág ebül vész..." -mosolyog borzas bajsza alatt öreg váradi barátunk.
Szent László királyi kegye, közbenjáró esdeklése ma sem halványult el. Várad ma is a magyarság szellemi és lelki erőforrása. Katolikus és református püspöki székhely. A katolikusok püspöke főtisztelendő Tempfli József következetes, kitartó és hiteles főpásztora a rábízott közösségnek, ugyanakkor az egyetemes magyar és keresztény ügynek is jeles szószólója. Püspöktársa a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén a "Temesvári várvédő" Főtiszteletű Tőkés László. Kettejük együttműködése szép példája mind a krisztusi szeretetközösségnek, mnd pedig a pázmányi intelemnek, miszerint: "előbb való a nátió mint a relígió..."
Adja Isten, hogy mostani közös törekvésük, a Sulyok István Református Főiskola keresztény - keresztyén egyetemmé történő fejlesztése sikerrel járjon. Teremtsenek váradon olyan szellemi bázist a magyar művelődésnek, amely csak Pázmány nagyszombati egyetemalapításához fogható. Legyen várad ismét a magyar szellemi élet központja, a következő évezred magyarságának éltető szellemi és lelki bázisa. Ím vannak virrasztók, Szent László és a Magyarok Nagyasszonya közbenjárására legyen meg kitartásuk méltó eredménye.

"Ki virraszt most melletted, régi asztal,
Hogy megterülj csodával és malaszttal,
Dallal, mitől fölzengjen Magyarország!"^[9]

^[8] Zsolozsma részlete 1192-ből.
^[9] Juhász Gyula: Nagyvárad; részlet