A nemzet emlékeinek hűséges őrzője
Az utóbbi években, az Ipolyi Arnold Népfőiskola működésének kapcsán többen megkérdezték már, ki is volt egyesületünk névadója, miért választottuk éppen őt, mi az amit illik tudni róla. Szükségesnek érezzük tehát, hogy röviden fölvillantsuk e jeles férfiú gazdag életútját, és páratlanul értékes munkásságát. Érdekes s a magyar kultúrtörténet szempontjából sorsdöntő a kor is, amelyben élt és dolgozott. Művei alapján hajlamosak vagyunk rá, hogy Ipolyi alakját a XIX. század második feléhez kössük, pedig egy évben született Petőfivel. S bátran mondhatjuk, hogy a Petőfi, Arany, Gyulay Pál nevével jelzett generációnak fontos, a művészettörténet és néprajztudomány szempontjából nézve talán legfontosabb alakja. Ipolyi Stummer Arnold a jeles néprajzkutató, történész, művészettörténész és műgyűjtő 1823-ban Ipolykeszin született. Nemzeti elkötelezettségét jelezve, előbb csak tudományos munkáinak jegyzésénél, később a polgári életben is csak nemesi előnevét, az Ipolyit használta. Bölcseleti és teológiai tanulmányait Pozsonyban, Nagyszombatban, Bécsben és Esztergomban végezte. 1847-ben pappá szentelték. Pár évig főúri családoknál volt nevelő. 1851-től zohori plébános, 1860-ban Törökszentmiklósra helyezték. 1863-tól egri kanonok, 1869-től a Központi Papnevelő Intézet rektora Pesten. 1872-től besztercebányai, majd 1886-tól sajnos rövid ideig nagyváradi püspök. A Magyar Tudományos Akadémiának 1858-tól levelező, 1870-től pedig rendes tagja. 1867-től a tagja a Kisfaludy Társaságnak is. A Magyar Történelmi Társulat egyik megalapítója és 1867-ig alelnöke, 1878-tól elnöke. 1876-1886-ban az Országos Közoktatási Tanács, 1880-85-ben az Országos Magyar Képzőművészeti Társaság elnöke. Legismertebb, folklorisztikánkat megalapító műve a Magyar mythológia (Pest, 1854), melyben a magyar népköltészet és hiedelemvilág adataiból a magyar ősvallás rekonstruálására vállalkozott.
Munkája - a viták ellenére - máig a téma legteljesebb feldolgozása, s a magyar mitológiakutatás nélkülözhetetlen tárháza. Tevékenységével a hazai műemlékvédelem, műtörténetírás és régészet megteremtője lett. 1862-ben Kubinyi Ferenccel és Henszlmann Imrével Konstantinápolyban megtalálta a Corvinák maradványait. 1859-65-ben szerkesztette az Archeológiai Közleményeket (Henszlmann Imrével). Egy beszélye a Honderu 1845-ös évfolyamában, folytatásokban található. Rendkívül gazdag anyagú, felbecsülhetetlen értékű műgyűjteményét a Szépművészeti és az esztergomi Keresztény Múzeum őrzi.
Ez tehát egy kitartó munkás élet szigorú adatokba tömörítve. Ami pedig nem fér a fölsorakoztatott adatok sorába - mégis a legfontosabb - egy népéért, hazájáért és hitéért élő tudós férfiú főpapi jelmondata: Deus et Patria - Isten és Haza. Ipolyi Arnold szeme a múltat kutatta, de ez a múltba tekintés nem volt öncélú, minden gondolata, minden cselekedete a magyar megmaradásra és kultúrára koncentrál. Végezetül idézzük magát Ipolyit, aki a már említett Magyar mythológia előszavának elején így ír:
"Hogy ezen hajdankorunk ismeretének - visszás végzetek s gondtalan feledékenység által elgázolt - térein böngészett kalászokat máris most kévékbe kötözgettem és kepébe illesztgettem, azt csak jó szándékból teszem, hogy mielőbb legalább alapja legyen már megrakva az asztagnak, mely a nemzeti tudomány jobbjai közremunkálása által, még az ezen elhanyagolt s máig parlagon feledett mezon is nem csak magasra emelkedhetik, de a nemzeti tudomány újjászületése magvául is nem egy életteljes szemet lesz még képes szórni."
Harangozó Imre