Ipolyi Arnold Népfőiskola alapítói

Alapító tagunk

Zsótér József
(1927 – 2003)
állattenyésztő szakmérnök,
helytörténeti kutató

 Látnunk kell, értenünk és éreznünk, hogy rendkívüli helyen vagyunk, szülőfalunk, szülő-földünk varázskörökkel gazdagon megáldott földjén. Ez a bizonyos „varázs" nem egyszerű-en a földrajzi helyből árad, hanem attól, hogy a tér és idő koordinátái egy adott ponton valamely történelmi eseményben „akkor" és „ott" keresztezték egymást. Ez a genius loci, ami akár a teremtés pillanatától is létezhet, akár egy adott pillanatban is születhet. A genius loci egyenes fordításban azt jelenti: a hely szelleme. A genius a régi rómaiaknál azonban nem egyszerűen szellemet, hanem valóságos védőszellemet jelentett, aki az embert élete kezdetétől egészen a végéig, sőt azon túl is kísérte, részt vett örömében és bajaiban. Mint az embereknek, úgy az egyes helyeknek, államoknak és intézményeknek is voltak geniusai: genius loci, genius urbis és így tovább. A hazai köznyelv a hely szelleme kifejezést leginkább valamely nagy múltú kulturális intézménnyel kapcsolatban szokta használni, ahol a szellem, a szellemiség az intézményhez kapcsolódó nevek, események által ragadható meg. Pedig a hely szelleme sokkal inkább jellemezhet egy tájat, halmokat, nádasokat és határköveket, öreg fákat és nagy füves síkságokat. Jellemezhet távoli harangszót, szántóföldeket és majorokat is.             

 Kígyós „genius loci"- ja éltette Zsótér Józsefet a község történetének avatott kutatóját és legjobb ismerőjét. Őrzője volt a hely szellemének, és a hely szelleme őrizte őt. Zsótér JózsefA mezőgazdaság erőszakos átszervezése miatt az érettségitől 1960-ig különböző Állami Gazdaságokban dolgozott, majd nyugdíjazásáig - 30 évig - az Újkígyósi Aranykalász Tsz-ben, leginkább, mint valamelyik állattelep vezetője. Felsőfokú tanulmányokra készülve az 1960-as években technikusi minősítést szerzett a Békéscsabai Közgazdasági Technikumban, majd Hódmezővásárhelyen elvégezte az Állattenyésztési Főiskolát is.1927. október 19-én született Újkígyóson. Mind a Zsótér, mind pedig az anyai ági Bozó család a Kígyóst megalapító nemzetségek közül való. Az anyai nagyapa, Kígyós nevezetes „Bozó bírója" népi legendákba való, jellegzetes figurája volt. Bajszos, csizmás alakja a hagyományos parasz-ti világ és gondolkodásmód jelképévé emeli őt. A szülőház is már-már jelképes, hiszen olyan falakról van szó, melyek egy régi katonai térkép tanúsága szerint, már a község betelepítése előtt is állottak. S ezek a keményre döngölt agyagfalak vagy két évszázadig szolgálták a benne lakókat, közvetlenül a Keresztény Polgári Olvasókör szomszédságában, mindjárt jobbra, a templom felől. Elemi és polgári iskoláit Újkígyóson és Békéscsabán járta. A mezőgazdasági középiskolát Békéscsabán, majd a háború viharát követően Ókígyóson, a Wenckheim kastélyban végezte, ahol 1948-ban érettségizett. Az utolsó évfolyam volt az övé, aki a nemzet és az iskola hagyományait követve zsinóros Bocskaiban és magyaros csizmában koptatta az iskolapadot. Utánuk, már zabolálatlanul érvényesült a múltat végképp eltörölni akaró ördögi törekvés, ami megnyilvánult mind külsőségekben, mind pedig az oktatás tartalmában és a régi magyar gazdatudat átformálásában.

A mezőgazdaság erőszakos átszervezése miatt az érettségitől 1960-ig különböző Állami Gazdaságokban dolgozott, majd nyugdíjazásáig - 30 évig - az Újkígyósi Aranykalász Tsz-ben, leginkább, mint valamelyik állattelep vezetője. Felsőfokú tanulmányokra készülve az 1960-as években technikusi minősítést szerzett a Békéscsabai Közgazdasági Technikumban, majd Hódmezővásárhelyen elvégezte az Állattenyésztési Főiskolát is.

Diákkora óta érdekelte a történelem és az irodalom. Községtörténeti anyaga 15-20 dossziényi irat és térkép. 1965-ben az ő kezdeményezésére, több szerzőtárssal együtt írta és szerkesztette élete első, kötetté szerveződő művét, a Jubileumi emlékkönyvet, amely Újkígyós község megalapításának 150. évfordulójára jelent meg. Az 1960-as évek második felében, egyszemélyes szerkesztőségként, munka mellett indította útjára Újkígyós első újságát, a Kígyósi Híradót. A megsárgult újságlapokat föllapozva látjuk, hogy a lap írásában, szerkesztésében Zsótér József társa az a Harangozó Géza volt, aki az 1956-os forradalom napjaiban higgadt, világos, tiszta gondolataival a Községi Forradalmi Bizottság vezető szereplőjévé vált és a települést képviselte Gyulán a Járási Forradalmi Bizottságban.

1979-ben, a Földművelési Minisztérium felhívására benyújtott anyagából, a pályázat írásainak javát összegző „Emlékező falu" című kötetbe 10 rövid elbeszélését válogatták be. Zsótér József ezekben az években szinte kettős életet él. Lóháton járja a kígyósi határt. Elszabadult ménest üldöz, számadóként gondját viseli Megyeri Puszta jószágállományának, miközben az újkígyósi iskolában rendhagyó történelemórákon honismeretet, helytörténetet tanít. Község-történeti kutatásai mellett szinte küldetés szerűen foglalkozik a határon túli magyarság ügyének ébren tartásával. Munkatársaival Erdély és a Felvidék útjait járja, családjával gyakran föl-keresi a közeli nagyvárosokat, elsősorban Aradot és Nagyváradot. Erdélyi körutazásáról készült diaképes összefoglalójával járja a környék könyvtárait, iskoláit és TIT csoportjait. Teszi mindezt akkor, amikor a hivatalos sajtóban Bratiszlaváról, Zrenjaninról meg Gabcsikovó-Nagymarosi erőműtervekről olvashatunk, Farkaslakáról, Pusztináról, Oltszakadatátról meg éppen szó sem eshet.

Az 1990-es évek elején alapítója, szervezője az „Ipolyi Arnold Népfőiskola" Kulturális Egyesületnek. 1993-ban, a Lakitelek Alapítvány felhívására írta a „Falu közepe" című munkáját, melyben a hagyományos kisgazda világ végnapjait, a kígyósi dohánykertészek társadalmát mutatta be, személyes élményei alapján. A pályadíjas munkát az Ipolyi Arnold Népfőiskola adta ki könyv formájában. 1996-ban, régi szerzőtársa, Füzessy Etelka Újkígyós című könyvében jelent meg Kígyós tanyáiról, földrajzi neveiről és az utcák betelepülési idejéről készített térképe. Az utóbbi években sokat dolgozott a „Falu közepe" folytatásán, amelynek a „Téeszvilág a falu közepén" címet adta. Nagyon örült neki, hogy írásának kiadását az „Újkígyó-sért" Közalapítvány Kuratóriuma fölvállalta, ám annak megjelenését már nem tudta megvár-ni. Mindezeken túl számos megyei és országos lapban jelent meg írása. Megyeszerte több helyen községtörténeti kiállítással és előadással öregbítette Újkígyós jó hírét. 2000-ben Újkígyós Község Képviselőtestülete „Újkígyósért" kitüntetést adományozott neki.

Zsótér József igazi lokálpatrióta volt, szinte atyai szeretettel vonzódott a faluhoz. Pár hete még körülnézett a határban, mintha csak búcsúzni akart volna a határkövektől és halmoktól, a fáktól, a tanyáktól. Szívesen állt meg beszélgetni ismerősökkel, ismeretlenekkel. Nehezen fogadta el a világ változásait, ahogy ő mondta „romlását". A gyors, pergő világ helyett, a nyugodt, békés, csöndes életet szerette. Vallásos családban nevelkedett. Istenbe vetett hitétől az ateizmus tobzódásának évtizedei sem távolíthatták el. A krisztusi szeretetről életével is tanúságot tett. Tevékeny életet élt, és még voltak tervei. Pár éve korunk félelmetes betegség támadta meg szervezetét. Hite, életereje, pozitív gondolkodása és Istenbe vetett töretlen bizalma segítségével sikerült felülkerekednie és legyőznie a szörnyű kórt. Most azonban, egy váratlan pillanatban mégis itt hagyott bennünket.

Zsótér Józsi bácsi meghalt, de a genius loci, a hely szelleme tovább él. Ennek azonban most már ő is kitörölhetetlenül részévé vált. Tudjuk, érezzük, tapasztaljuk, itt van velünk, és itt is marad örökre.

(Forrás: HONISMERET 2004. 2. sz. 110-111. o.)