Ipolyi Arnold Népfőiskola alapítói

 – Miként jutott arra, hogy az Ön útja, Isten szolgájaként vezetni a híveket?
– Mondhatom azt, hogy egyszerre két világba születtem bele. Mélyen vallásos szüleimnek köszönhetően egyszerre tudatosodott bennem földi létem, és a földön túli Isten országának a valósága. Isten és a mennyország léte ugyanolyan bizonyosság volt számomra, mint az, hogy ebben a látható világban élek. Azt is belénk nevelték a szüleink – elsősorban életpéldájukkal –, hogy a láthatatlan földön túli világ sokkal fontosabb, mint a földi.

„Hálás plébániai közösségünk van, nagyon jó hívekkel” /Fotó: Imre György/

– Gyermekként is gyakran járt templomba?
– Minden vasárnap, hamar második otthonunkká vált Isten háza. Jó papjaink voltak, szerette őket a nép Kondoroson. Öten voltunk fiú testvérek, a kilenc lány mellett, és egy alkalommal Gyenes Miska atya, aki akkoriban káplán volt Regős András esperes úr mellett, mind az ötünket beöltöztetett ministrálni. Nagy megtiszteltetés volt ez a számunkra. Majd legidősebb bátyám, István jelentette be először, hogy pap szeretne lenni. Több mint nyolc év volt közöttünk, már katonaviselt fiatalember volt, amikor Kecskeméten a Piaristáknál dolgozva elvégezte levelező tagozaton a gimnáziumot, hogy azután felvételizzen a papi szemináriumba. Én egy évvel korábban érettségiztem mint ő, a szarvasi Vajda Péter gimnáziumban. Pályaválasztáson gondolkodva először a zenei pálya vonzott, de egyre erősebb volt bennem a gondolat, hogy én is pap szeretnék lenni. Így váltunk ketten egy év különbséggel a szegedi Hittudományi Főiskola hallgatóivá, hogy végül egy napon szenteljenek pappá bennünket Békéscsabán.

Az Ipolyi Arnold Népfőiskola fölszentelése 1994.

– Innen hová vezetett az útja?
– Jöttek a kápláni évek. Csanádapáca, Orosháza, Zákányszék, Endrőd, majd Mórahalom. Összesen tizennégy évet töltöttem segédlelkészi szolgálatban. Nagyon szép évek voltak ezek, sok hitoktatással, jegyesoktatásokkal és házszentelésekkel. Időközben alkalmam nyílt zenei vonzalmamnak is teret adni, amikor húgom révén meghívtak egy szegedi városi kórusba énekelni. Így lettem a Bartók kórus tagja némi megszakítással közel tíz éven át. Ez akkor szakadt meg végleg, amikor Újkígyósra helyeztek plébánosnak, 1980-ban. Itt közel harminc évig szolgáltam. Ekkor már több felelősség volt a vállamon, de a kezdeti nehézségek után hamar beilleszkedtem az új környezetbe, és nagyon szép évek, évtizedek jöttek. Sokat építkeztünk, a romos plébánia, a temető, a templom felújítása, majd a Szent Erzsébet Szeretetotthon felépítése is erre az időre tehető. Magunk készítette vályogból, társadalmi összefogással tettük lakhatóvá ezeket. Emlékszem, úgy éltünk a szeretetotthonban, mint egy nagy család. Majd 2000. január 2-án felszenteltük Szabadkígyóson az új templomot. Azt gondoltam, én már onnan csak a temetőbe megyek, de másként történt. 2007-ben a Püspök Békéscsabára helyezett.

 

A Szent Erzsébet szeretetotthon fölszentelése 1990.

 

– Itt milyen feladatok várták?
– Az első nagy feladatom volt a száz éves jubileumára felújítani a Páduai Szent Antal tiszteletére felszentelt templomot, amely ez alkalomból megkapta Rómától a Társszékesegyházi rangot. Hálás és buzgó plébániai közösségünk van, nagyon jó hívekkel. Ám a pap élete, munkájának sikere elsősorban nem a külső tevékenységében mérhető, hanem sokkal inkább abban, hogy mennyire tudja az embereket közelebb vinni a másik, láthatatlan, de sokkal teljesebb és soha el nem múló világhoz. Hogy én ezt mennyire tudtam megtenni, azt csak a Jóisten tudja.

Az újkígyósi plébánia kertjében az 1980-as években Balogh Jánosné Annus nénivel.