Az Ipolyi Arnold Népfőiskola gyakori vendége, kedves szellemi és szakmai munkatársunk és barátunk volt Ferencz Éva Magyar Örökség-díjjal kitüntetett ének és színművész. 2013 őszén fájdalmasan ért a hosszas szenvedése végére pontot tévő, mégis váratlan halálhíre. Az Egyesületünk munkájában szinte a kezdetektől részt vevő, a Magyar Kultúra Lovagja, Magyar Örökség-díjjal és a Tinódi-lanttal is kitüntetett barátunk gyergyószárhegyi székely család gyermekeként Szolnokon látta meg a napvilágot.

 

 

 Daczó Árpád Lukács erdélyi ferences szerzetessel.

1970-ben a Magyar Televízió Röpülj páva című versenyének díjazottjaként vált országosan is ismertté. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát. A Kaláka és a Honvéd Művészegyüttessel járta az országot, világot. Az Erdélyi Zsuzsannával történt találkozása után fordulatot vett művészi pályája. Hozzánk is Zsuzsa néni jóvoltábol talált el! Valóságos missziós tevékenységüket így foglalta össze: „én voltam Zsuzsa néni magnója”.

                                          

Ferencz Éva és Harangozó Imre közösen gyűjt Kosteleken.

Gyakran tartott közös előadást az Ipolyi Arnold Népfőiskola elnökével Harangozó Imrével és több lemezén is válogatott az ő gyűjtéseiből is.

Ars-poetica-ja talán pontosan megmagyarázza közösségünkhöz való tartozásának belső mozgatórugóit is, hittel vallotta, hogy „megörökölt múltbéli kincseink, szellemi értékeink továbbéltetése nyelvünk, nemzetünk megmaradásának záloga… – a léleknyitogató ének és imádság, mint egy szelet az áldott jó kenyérből, úgy hiányzik nekünk…”.