Erdélyi Zsuzsanna, Kossuth-díjas néprajztudós, a Nemzet Művésze (Budapest):
Részt vettem az Ipolyi Arnold Népfőiskola néhány konferenciáján, pl. az 1992. októberi nagysikerű rendezvényén, amelyen neves néprajzkutatók is, például Domokos Mária és Lükő Gábor is jelen volt. Közvetlenül gyűjthetünk a nagyszámban meghívott moldvai énekesektől. Időközben Harangozó Imre Szigeti Antal plébános úrral létrehozta az Ipolyi Arnold Népfőiskolát, amely egyrészt jelentős hatású szellemi műhely, másrészt néprajzi tevékenységük intézményi háttérbázisa is. A névadónak megfelelően szolgálta és szolgálja a népismeret- közművelődés ügyét. A 2010 nyarán teljessé vált kiállításaikkal, annak tartalmi, esztétikai igényességével méltán szereztek hírnevet Újkígyósnak, fémjelezve az alapítók törekvéseit, az ilyen típusú finn mintára elterjedt szellemi műhely létjogosultságát.
Halász Péter, néprajzkutató, nyugalmazott főtanácsos (Gyimesközéplok):
Az 1980-as évek derekán, a puhulóban lévő, de még mindig igen rágós diktatúra idején a Debreceni Tanítóképző Főiskola diákjai meghívtak, hogy beszéljek nekik a moldvai csángókról, akik nemcsak a hagyományos magyar művelődés legarchaikusabb rétegeinek őrzői, hanem egyben a külhoni magyar népcsoportok legkíméletlenebbül elnyomottjai is. Mindenképpen méltók tehát arra, hogy a magyar ifjúság leendő nevelői tudjanak róluk, megismerjék sorsukat. Velem jött Budai Ilona, a Népművészet – akkor még – Ifjú Mestere, hogy száraz és unalmas előadásomat csodálatos énekszavával színesítse. A találkozót a főiskola kollégiumnak egyik serény és tettrekész diákja, bizonyos Harangozó Imre szervezte, akinek aztán komoly dorgálásban volt része, amiért a KISZ tagdíjakból „finanszírozott” összejövetelen „klerikális hangok” is elhangzottak – Ilona ugyanis néhány Csángóföldről való Mária-énekkel gazdagította a műsort. Ilyen körülmények között ismertem meg Harangozó Imrét, s az ismeretségből később kölcsönös megbecsülésen alapuló fegyvertársi barátság lett: sok közös kezdeményezésben vettünk részt, s ha össze kellett vetnünk a vállunkat, mindig számíthattunk egymásra.
Amikor az 1990-es évek elején Harangozó Imre létrehozta az Ipolyi Arnold Népfőiskolát, azt hiszem kevesen voltunk, akik fogadtak volna, hogy megéri a 25. évfordulót. A közel hatezres békési nagyközségben, távol az úgynevezett kulturális központoktól, sokszor akár kicsinyes helyi érdekek pókhálójában, vajon meddig tudnak fennmaradni – kérdezték sokan. Aztán ahogy jöttek a hírek kiadványok, kiállítások, rendezvények formájában – az Ipolyi Arnold nevét viselő Népfőiskola ott a határszélen, Békés megye szögletében először ismertté, aztán mindinkább elismertté is vált. Újabban pedig egyre gyakrabban példaképnek emlegetik – talán még azok is, akik korábban legszívesebben karót löktek volna szekere kerekének küllői közé. Mert az Ipolyi Arnold Népfőiskola nemcsak megérte negyedszázados jubileumát, de egyre számottevőbb szerepet tölt be a hagyományos műveltségünk őrzésében, terjesztésében, elsősorban népünk vallási szokásainak bemutatásában, a térség pásztortársadalma emlékeinek összegyűjtésében és a moldvai csángómagyarok szellemi és tárgyi örökségének minél szélesebb körben való megismertetésében.
Mi lehet a Harangozó Imre vezette egyesület sikerének titka? Bizonyára sok van, én csak a magam szempontjai szerint jelentőseket említem:
Tematikus és földrajzi szempontból megnyilvánuló, széleskörű, de nem parttalan érdeklődése, az igazi értékek iránti fogékonysága, magyarán értékrendje, ami egyaránt megnyilvánul kiállításaiban, kiadványaiban és előadásaiban.
A belefektetett munka mennyisége és hatékonysága, amihez lehetősége szerint hasznos és jelentős segítőket tud mozgósítani, akik – Ibsen Peer Gyntjének szavaival – „hisznek benne és nagyon szeretik”; Harangozó Imre élete párjától kezdve együttérző barátain keresztül, rangosnál rangosabb szakemberekig szinte az egész Kárpát-medencéből, s még azon túlról is.
Elkötelezettségének hitelessége, ami az Ipolyi Arnold Népfőiskola zászlaja alá és vonzáskörébe gyűjti azokat, akik hasonlóképpen gondolkodnak és éreznek, de ez a következetes elkötelezettség azok számára is vonzó, vagy legalábbis vonzó lehet, akik eredetileg nem ebbe az irányba indultak, de az újkígyósi példának nem tudtak ellenállni.
Végül: számomra a legszebb az egész újkígyósi példában a módszer: ahogyan egy ember, hogy erejét megtöbbszörözze, s céljaiból minél többet megvalósíthasson – ha szolíd keretek között is, de – intézményt „teremt“, nem magának, hanem az „ügy“-nek, amit célul tűzött ki. Mert ez az Ipolyi Arnold Népfőiskola nem cél, hanem eszköz. S ezzel nem kisebbítem, hanem éppenséggel dicsérem a jeles előd, a kultúrát mentő váradi püspök, Ipolyi Arnold nevét viselő Népfőiskolát.