Szemző Kálmán, a magyar népfőiskolai mozgalom úttörője már 1941-ben a népfőiskola, vagy inkább tágabb értelemben a népművelés problematikáját vizsgálva így ír: „Ahány népfőiskola Magyarhonban van, az mind annyiféle. És minden népfőiskolai vezető arról van meggyőződve, hogy az ő népfőiskolája lesz a magyar viszonyoknak legmegfelelőbb.” (Szemző Kálmán: A pilisi népfőiskola. 1941)) Kereken nyolc évtized telt el a sorok megjelenése óta, de ez bizony ma is éppen így van.
Jókai Anna 2001. március 14-én volt az Ipolyi Arnold Népfőiskola vendége, ahol Az írástudók felelősége címmel tartott előadást.
Hogy mi is tehát a népfőiskola? Azt hiszem, s talán erre jó példa lehet az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola Kulturális Egyesület három évtizedes működése. Szükség van egy olyan, teljesen szabad és kötetlen szervezeti formára, amely értéket, szemléletet, látásmódot segít keresni – úgy és ott, ahogyan és akiknek éppen lehet!
Bibliai párhuzammal élve kitartóan képviselni kell a közösségi összetartozás, a helyi értékek fölismerésének és megtartásának, az egyéni és közösségi képességek fejlesztésének ügyét. Tenni kell ezt akár alkalmas, akár alkalmatlan időket, élethelyzeteket élünk. Buzdítani, érvelni és inteni, éppen úgy, ahogyan az Apostol írja: „nagy türelemmel és hozzáértéssel.” (2Tim.4.1.) Manapság nem is feltétlenül könnyű ez, hiszen olyan korban élünk, amikor –napi tapasztalattá vált Pál apostol intése– miszerint, az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen. Inkább saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Megvetik, kigúnyolják az igazságot, a hamis értékeket pedig tárt karokkal fogadják.
Ennek a szabad és kötetlen szervezeti formának a lényege az önkéntesség, s ennek révén a hallgató motiváltsága. A módszer tekintetében pedig talán Jókai Anna (1932 –2017) a Nemzet Művésze, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas irodalmárunk, az Ipolyi Arnold Népfőiskola egykori előadója fogalmaz a legpontosabban: „Az igazi nagyság arról ismerszik meg, hogy minden helyzetben természetes. Az emberekhez nem leereszkedik, hanem odahajlik…”