Méry János: Ezeréves archaikus imádságsorok a magyar himnuszban
Ki ne ismerné a Duna TV népszerű Hagyaték című sorozatát, melynek készítői a magyar kulturális örökség átörökítésén munkálkodnak. „Leporolják a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk eredeti fényességükben ragyogjanak” – írja a műsor ajánlója.
Ebben a műsorban gyakran feltűnik Harangozó Imre, aki Archaikus népi imádságaink képi világa címmel tartott előadást Somorján, melyet az előadás napján átszerkesztett, a másnapi, himnusztörvény elleni tiltakozás okán. Az archaikus népi imádság formálisan a legfiatalabb ága a magyar népköltészetnek, hiszen a Tudományos Akadémia csak 1970 körül fogadta el, mint népköltészeti ágat. Ilyen szövegeket régóta ismerünk, hiszen például a több mint 800 éves Ómagyar Mária-siralom is egy archaikus imádság.
Ezt a témát Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas magyar néprajztudós, folklorista, Erdélyi János unokája kutatta a 20. században. Egy akadémiai előadáson meghatározta a műfajt, ezután, és ennek hatására pedig több mint 200 ezer ilyen archaikus imát gyűjtöttek össze a Kárpát-hazában.
Vegye el, mett kend megtartsza…
Az 1938-as Eucharistikus Világkongresszus moldvai emlékéről.
Gedó László beszélgetése Harangozó Imrével.
Egykori hittantan tanáromat Hangozó Imrét a Vigilia 2008/5-ös számában így mutatja be a vele riportot készítő Miklya Luzsányi Mónika: „Az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola alapítója, avatott magyarságkutató, aki több mint huszonöt éve járja Erdély kies tájait, s a kalászszedegetők kitartásával gyűjtögeti össze mindazt, ami a népi szakralitásból ránk maradt. Szíve közepe Moldva, ott is a csángók, akik közül sokaknak nem csak imádságai, énekei, hanem gondolkodásmódja s világlátása is tükrözi azt az archaikus rendet, amelyben a magyarság hosszú évszázadokon keresztül élt.”
Amikor bemutatta nekünk az Ipolyi Arnold Népfőiskola újkígyósi székházában látható gyűjteményét, a moldvai szobában érdekes történetet hallhatunk egy kicsi, egyszerű fali feszültről. Ez a kereszt, felirata szerint az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevői számára kibocsátott emléktárgy. Most, amikor hazánk és fővárosunk a 2020-as 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készül, úgy gondolom érdemes és tanulságos lehet felidéznünk ennek az egyszerű kis keresztnek az útját Budapesttől a moldvai csángómagyar falun Trunkon át egészen Újkígyósig. Arra kértem tehát Harangozó Imrét, üljünk le beszélgetni!
Réger Wanda: Az idő szíve járása…
Harangozó Imre előadása a Csabagyöngye Kulturális Központban.
2019. június 22-én, szombaton két napos népzenei továbbképzést szerveztek a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központban, a Csoóri Sándor Alap támogatásával. Az első előadó az ismert néprajzkutató, Harangozó Imre volt. „Gyűjtöttek, gyűjtöttek a magyarok kincset…” címmel, közel négy évtizedes – személyes gyűjtőélményei háttérfényénél villantotta fel hangszeres népzenénk történeti és táji tagozódását, belső logikáját, elsősorban a nagy elődök, Karácsony Sándor és Lükő Gábor, a közösségi lélek sajátosságaiból kiinduló szemléletét alkalmazva. Hallgatóságát végig kísérte azon az úton, hogy hogyan is vált a magyar pásztorok és parasztemberek sokak által lenézett, táltoscsikó módjára, szemétdombon tengődő zenei hagyományából Bartók, Kodály és Lajtha László révén az egyetemes emberi műveltség elengedhetetlen csúcsteljesítménye, vagy hogy hogyan és miért is került a magyar táncházmozgalom tanítási módszere az UNESCO szellemi örökségének listájára.
Mestereink mondták rólunk:
Erdélyi Zsuzsanna, Kossuth-díjas néprajztudós, a Nemzet Művésze (Budapest):
Részt vettem az Ipolyi Arnold Népfőiskola néhány konferenciáján, pl. az 1992. októberi nagysikerű rendezvényén, amelyen neves néprajzkutatók is, például Domokos Mária és Lükő Gábor is jelen volt. Közvetlenül gyűjthetünk a nagyszámban meghívott moldvai énekesektől. Időközben Harangozó Imre Szigeti Antal plébános úrral létrehozta az Ipolyi Arnold Népfőiskolát, amely egyrészt jelentős hatású szellemi műhely, másrészt néprajzi tevékenységük intézményi háttérbázisa is. A névadónak megfelelően szolgálta és szolgálja a népismeret- közművelődés ügyét. A 2010 nyarán teljessé vált kiállításaikkal, annak tartalmi, esztétikai igényességével méltán szereztek hírnevet Újkígyósnak, fémjelezve az alapítók törekvéseit, az ilyen típusú finn mintára elterjedt szellemi műhely létjogosultságát.
Halász Péter, néprajzkutató, nyugalmazott főtanácsos (Gyimesközéplok):
Az 1980-as évek derekán, a puhulóban lévő, de még mindig igen rágós diktatúra idején a Debreceni Tanítóképző Főiskola diákjai meghívtak, hogy beszéljek nekik a moldvai csángókról, akik nemcsak a hagyományos magyar művelődés legarchaikusabb rétegeinek őrzői, hanem egyben a külhoni magyar népcsoportok legkíméletlenebbül elnyomottjai is. Mindenképpen méltók tehát arra, hogy a magyar ifjúság leendő nevelői tudjanak róluk, megismerjék sorsukat. Velem jött Budai Ilona, a Népművészet – akkor még – Ifjú Mestere, hogy száraz és unalmas előadásomat csodálatos énekszavával színesítse. A találkozót a főiskola kollégiumnak egyik serény és tettrekész diákja, bizonyos Harangozó Imre szervezte, akinek aztán komoly dorgálásban volt része, amiért a KISZ tagdíjakból „finanszírozott” összejövetelen „klerikális hangok” is elhangzottak – Ilona ugyanis néhány Csángóföldről való Mária-énekkel gazdagította a műsort. Ilyen körülmények között ismertem meg Harangozó Imrét, s az ismeretségből később kölcsönös megbecsülésen alapuló fegyvertársi barátság lett: sok közös kezdeményezésben vettünk részt, s ha össze kellett vetnünk a vállunkat, mindig számíthattunk egymásra.
2. oldal / 2